Régi (magyar? ) időutazós film címe
sziasztok!
egy film címe érdekelne:
VHS-en volt meg nekünk régen, és csak a vége volt meg,
mert apám rávette inkább a Maci Lacit.
Szóval amire emlékszem:
volt egy család aki átfusizta a nappaliban(?) lévő ruhásszekrényt. A szekrény ilyen karácsonyfaizzókkal volt teleaggatva és az oldalán voltak mindenféle gombok.
Először egy vázát raktak bele, ami klasszikus gatyi (blu-blu-blu) sci-fi hangeffekt kíséretében megjelent a konyhában és ott lebegett. Amit a mutter(?) vagy kislány értetlenül nézett.
Aztán nyomogatták a gombokat és kijöttek a szekrényből valami lovagok - vagy honfoglalás-kori harcosok, vagy törökök, akik a nappaliban kardoztak, de nagy nehezen visszatuszkolták őket.
Azután - amire határozottabban emlékszem - kijött a szekrényből egy kopasz vékony fickó, ilyen fehér(?) zsákruhában (olyan ruha volt hogy így nem tudott benne mozogni csak ugrálni és a kezét sem tudta felemelni) és közöle, hogy ő 2100(?)-ból érkezett Budapestről, ahol a népsűrűség négyzetméterenként 3 fő és csak ilyen szerelésben tudnak aludni. Ezután ott helyben állva el is aludt, úgy hogy ez a ruha megtartotta, csak félrebillent a feje
Szóval ha valaki ennyiből tudja hogy mi lehet ez, annak nagyon örülnék. Annyira gagyi volt h már jó
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!