Le írnátok mi volt a kedvenc részetek a SZJG sorozatban?

Minden rész, amin sírni lehet! :)

Pl.: a 8/2 vége.

Uh sok volt, de ez az egyik:

– Látom, az utolsókat rúgod – jegyeztem meg kelletlenül, ahogy beléptem. Cortez nagy nehezen

levette a szemét a tévéről, és felém nézett.

– Nem sértegetjük a beteget – ajándékozott meg egy gyönyörű mosollyal. Letettem a táskám a fotel

karfájára, és sóhajtva fordultam felé.

– Jól nézel ki – tártam szét a karom hitetlenül.

– Örülök, hogy tetszem – felelte, amitől azonnal elöntötte a fejem a pír.

– Úgy értem, nem tűnsz betegnek – javítottam ki magam.

– Pedig nagyon rosszul vagyok – mondta komolyan, de a szemén láttam, hogy magában mosolyog.

– Igazán? – ültem le.

– Igen.

– Hoztam egy kis házit. Hátha attól jobban leszel – szedtem elő a táskámból a könyveimet.

– Á, most nem bírok koncentrálni. Ez a fejfájás – kapott látványosan a fejéhez. – Hoznál egy

gyógyszert?

– Tessék? – döbbentem le. Megismételte, úgyhogy felálltam, és lementem a lépcsőn. Kértem a

nagymamájától, aki visszafojtott mosollyal nyomott a kezembe egy fájdalomcsillapítót, amit

fölvittem Corteznek.

– Köszi. Ideadnád a kólám? Ott van az asztalon – folytatta a színészkedést.

– Persze – sziszegtem. Odamentem, felvettem a palackot, és visszavittem neki. Beleivott a kólába,

és némi tűnődés után letette a gyógyszert a szekrényére. – Nem veszed be? – csodálkoztam.

– Kicsit enyhült – felelte, én pedig rájöttem, hogy totál hülyét csinál belőlem.

Visszaültem a fotelbe, és kinyitottam a franciafüzetem.

– Durand ma továbbment az anyaggal, csak egy jegyzetem van, úgyhogy másold át, légyszi.

Cortez? – emeltem fel a fejem, és tátva maradt a szám, ugyanis ahelyett, hogy rám figyelt volna, a

telefonját nyomkodta.

– Figyelek közben – nyugtatott meg, de üvöltött róla, hogy fogalma sincs arról, mit mondtam.

– Oké, én elmegyek – álltam fel dühösen.

– Előtte hoznál nekem egy zsepit? Ott van, pont előtted – mutatott felém. Ez már több volt a soknál.

– Nesze – dobtam neki oda a dobozt, mire elröhögte magát.

– Ideges vagy? – kérdezte szemtelenül. Úgy döntöttem, hogy nem fog levenni a lábamról a

mosolyával, sem a gyönyörű szemével, sem pedig az idegesítően imádnivaló stílusával. A délutánom

megy rá, hogy elhoztam neki a leckét, úgyhogy elég volt.

– Igen! – feleltem őszintén. – Add azt ide – nyúltam a telefonjáért.

– Tessék – ejtette a kezembe.

– És légyszi, írd, amit mondok.

– Rendben – bólintott mosolyogva.