Mystique miért kezd ki Farkassal az X-Men 2-ben?
Figyelt kérdés
2014. nov. 9. 10:34
2/7 anonim válasza:
,,A csapat egykori ellenségeikkel az oldalán egy erdőben rejtőzik el, ahol Magneto megosztja az X-manekkel azt amit tud: Stryker lemásolta Cerebrot, amit arra akar használni, hogy megtaláltassa Xavierrel az összes mutánst a földön és ha a professzor eléggé rákoncentrál az összes mutáns agyára, akkor meg is öli mindet. Mystique korábban megszerezte Stryker bázisának a vázlatát, ám arról fogalmuk sincs, hogy a maga a bázis valójában hol van. Végül Kurt emlékeiből Jean megtudja, hogy a bázis a Sziklás-hegység lábánál lévő Sós-tó alatt található, ott ahol Logan már járt korábban. Az is kiderül, hogy Farkas is Strykernek köszönheti az adamantium-csontjait és az emlékei elvesztését. Az éjszaka folyamán Logan és Jean csókolóznak, amire Mystiqe is felfigyel. Az alakváltó már régóta szemet vetett Farkasra, és a helyzetet látva Jean képében megpróbálja elcsábítani Logant annak sátrában. Mikor azonban Farkas látja, hogy egy hamis Jean próbálkozott be nála, elzavarja." Wikipédia
4/7 anonim válasza:
3-as. Hogyan lehet utalás a képregényre?
5/7 anonim válasza:
Mert ott 1921-ben találkoznak és együtt első randinak elmennek bankot rabolni.De Mystique elárulja és felveszi valami bankár vagy őr alakját és riaszt.Utánna a vonatállomáson Farkas ad neki egy zafírt amiből kiderül hogy Mystique szeptemberben született.(bár lehet hogy a zafiros mem Farkas csinálja)
6/7 anonim válasza:
Milyen zafír egyáltalán mi az?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!