Tudnátok mesélni nekem a Dr. Csont 8. évadjáról? Többi lejjebb.
Azért mond nemet Booth az utolsó részben, mert szuperzseni Pelant megfenyegeti, hogy ha összeházasodnak, akkor ártatlanokat fog megölni. Azt is feltételül szabja, hogy Booth még Bones- nak sem mondhatja el, hogy miért utasította vissza valójában. (Egyébként Sweets ezt előre megjósolta, pontosabban azt állapította meg, hogy Pelant nem tűri, hogy ne ő legyen a figyelem középpontjában.) Booth- ék esküvője elterelné róla a figyelmet, ezért akadályozta azt meg.
Ha még emlékszel, a 7. évad végén elhelyez Booth- ék ébresztőórájában valami szerkezetet, így valóban le tudja követni, ami a házukban történik.
Csak megjegyzem, szerintem irreális, amiket Pelant véghezvisz, gyakorlatilag következmények nélkül. (Amerikai vadászrepülő afganisztáni eltérítése; egész nagyváros forgalmának blokkolása, stb. És a jelek szerint ez Bones- ékon kívül a kutyát nem érdekli?!!)
Nekem is a Bones az egyik kedvenc sorozatom, de azért ez már egy kicsit sok. Arról nem is beszélve, hogy mennyire elcseszték az "egymásra találásukat". Amire 6 évadot vártunk, abból gyakorlatilag semmit nem láttunk. Na mindegy, azért kíváncsian várom a 9. évadot, már "forgatókönyvet" is írtam gondolatban, hogy mi lesz benne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!