Krishna életéről forgattak már olyan volumenű filmet, mint Jézuséról? Ha igen, mi a címe?
Kedves első válaszadó, természetesen gondolom viccnek szántad azt a filmet amit írtál válasznak. Ennek a filmnek semmi köze sincs a Legfelsőbb Úrhoz, Krisnához,csak a főszereplő neve az.
Kedves Kérdező! Igen, készítettek filmeket Krisnáról. Ezeknek a filmeknek a filozófiai tartalma általában nagyon jó, de számunkra kicsit unalmas tud lenni. A díszlet, és a történések nem tükrözik teljesen a valóságot. Az egyik ilyen film, inkább sorozat címe: Mahabharat. Nem közvetlenül Krisnáról szól, de vannak benne részek, amiben ő van középpontban. Ahogy említettem a filozófiai tartalma nagy, de a díszlet és élvezhetőség szempontjából nevetséges.
Viszont készült rajzfilm is Krisna életének egy részéről, pontosabban a gyerekkori kedvteléseiről, cselekedeteiről. Ez már sokkal élvezhetőbb, azonban a filozófiai tartalom el van rejtve. A címe: Little Krisna. Eddig ez a rajzfilm tükrözi a legjobban Krisna személyiségét.
Természetesen ahhoz, hogy megértsd a történetek mögötti filozófiát, érdemes elolvasni a Srimad Bhagavatamot, illetve a Krisna könyvet. Ezt nálunk, Krisna-tudatú hívőknél be tudod szerezni. A könyveknél jobban eddig még nem készült olyan film, ami minőségi szempontból tökéletes lett volna, tökéletesen tükrözte volna minda filozófiai hátteret, és a történeteket is. Persze ez csak a saját véleményem.
Egy krisnás
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Kedves második válaszadó, köszönöm az ajánlatokat :) A könyvek közül eddig a Gíta elejét olvastam csak, ami kísértetiesen hasonlított az Újszövetség egyes részeire. E két vallás összehasonlításáról írtam egyszer egy dolgozatot, és talán ezek a filmek is segítenek választ találni néhány kérdésre.
A Sívás válaszra meg: hát, ha komolyan írtad, mondhatsz róla is, bár vele egyszer volt egy szörnyű rémálmom...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szörnyű rémálmod vele? Ugyan mitől? Mit álmodtál? Nem kell ennyire félni tőle :D
http://www.youtube.com/watch?annotation_id=annotation_488149..
Igazából ez egy sorozat, rengeteg epizódja van, nem csak Shiva van benne, hanem rengeteg más isten is, meg minden egyéb... Azt nem mondtam hogy nincs hozzá angol felirat, hindi nyelven megy az egész. Én mindig elolvasom a videóleírást ott le van írva miről szól, aztán a többihez meg van a fantáziám... Hátha másnak is.
Kedves #3-as!
Csábító az ajánlatod, de nem élek a lehetőséggel, mert akkor semmibe venném a szabad akaratodat.
Bárki, aki elkezdi gyakorolni a Krisna-tudatot azt a szabad akaratából teszi. Így tettem én is, megkaptam a kérdéseimre azokat a válaszokat, amiket tudni akartam. És ez csak egy apró ok volt. Emellett tetszett a közösség, az összetartás, a finom indiai vegetáriánus étel, a kellemes, hagyományos hangszereken játszott zene. Valamint a filozófia az élet minden területére megfelelő, korrekt válaszokat adott. Ez mind egyszerre megadta azt a lehetőséget, hogy változtassak az életmódomon, és egy értelmesebb életet éljek.
Kedves Kérdező, örülök, hogy tudtam mit ajánlani, és a szívemet öröm tölti el, hogy kicsit tanulmányoztad a Bhagavad-gitát. Ha tovább folytatod, egy lépéssel közelebb kerülsz Krisnához.
Egy krisnás
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Ramanad Sagar's "Shri Krishna" c. sorozata a kedvencem
http://www.youtube.com/watch?v=CJLzaCSZQyI
van ám angol feliratosan is
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!