Battle Royal. Mi a véleményetek róla?

Ezt egy filmes oldalról másoltam be és elsődlegesen a filmről szól, de említem a könyvet is:

Az interneten sokfelé belebotlik az ember Kinji Fukasaku egyik utolsó, egyben talán legbotrányosabb filmjébe. Sokan vannak ellene, sokan mellette, sokan állítják, hogy a könyv jobb, a film rosszabb, van, aki az egészet elveti úgy ahogy van. Szerintem a két művet külön érdemes nézni és külön értelmezni, mert így más képet ad ki.

A könyv alaphelyzete egy fasisztoid állam, ahol mindent a Kormány irányít. A Földön birodalmak működnek, de valahol a régi Nyugat-Kelet ellentét továbbra is fennáll (Amerika-ellenesség). A Nagy kelet-ázsiai Köztársaságban 1947 óta rendezik meg a Programot, mely során évente 50 osztályt jelölnek ki az ország középiskoláinak harmadik évfolyamából egy kísérletre, mely során egy osztályt egy lakatlan szigetre visznek és kényszerítik a tagokat, hogy egymással végezzenek, míg egy nem marad: a Győztes. Az író, Takami Kósun által felvázolt kép egy utópisztikus állam képe. Itt mindenki engedelmeskedik, ám ahhoz, hogy a rendszer nyugodt lehessen léte felől a terror egy újabb eszközét vezeti be: a serdülőkre mér csapást, a lázadó fiatalokra azért, hogy ne próbáljanak a rendszerrel szembemenni.

A film ezzel szemben egy mai demokrácia képét adja vissza, ahol a fiatalkori bűnözés, a felnőttekkel szembeni erőszak óriási méreteket ölt. Itt a felnőttek bosszúja a BR-törvény, ami valljuk be, hatékonyan működik – Sújáékig nem is volt olyan, aki szembeszállt volna a törvénnyel, sőt, a gyerekek nem is tudnak róla (esetleg nem foglalkoznak vele). Sajnos a film egyik rezgő alapja itt található: meglehetősen nagy a BR-játékok visszhangja, a gyerekek pedig nem ismernék? Hát…

Ebből talán látható, hogy a két mű alapkoncepciója különbözik, mégis talán a film ad (egy paraszthajszállal) sokkolóbb képet. Ugyanis Fukasaku műve, egy pár másik japán filmmel (Young thugs, Visitor Q stb.) együtt, egy komoly társadalmi problémát elemez: a fiatalság (gyerekek) – felnőttek (szülők) viszonyát. Jellemző ezekre a filmekre, hogy a főszereplő gyerekek szint egytől egyig elidegenedtek a szülőktől, személyes kapcsolatokat már máshol keresnek (barátok, utca stb.) – lásd: Súja és apjának vacsorajelenete, vagy Micukó anyjának cselekedete némi drogért. Számukra egy család van már: az osztály – valami zseniálisak a kosárlabdameccs képei, ahogy örülnek egymás sikerének, boldogok – és a barátok. Ezért is fájdalmas, hogy egymás ellen kell fordulniuk; mellettük azonban feltörnek vélt és valós sérelmeik, félelmeik, hogy ki támad rájuk. A film ilyen paranoisztikus környezetben is megállja a helyét: ne bízz meg túlságosan senkiben – tanácsolja Kavada Norikónak és Sújának. Mi ez, ha nem negatív előkép, a társadalom bomlását elősegítő képzet? A Battle Royale olyan mint az élet – mondja Kitano, így már érthetőbb az előbbi mondat is.

A könyvben látható részletesség is az író ügyes húzása: a rendszer az embereket csak az egész apró részének tekinti, senkiknek. Ezzel szemben láthatjuk, hogy ők is emberek, kapcsolatokkal bírnak, nem pusztán névtelen alkatrészek, akikké ezen játékkal kell válniuk. Fantasztikus ilyen kontrasztban érezni a nagy egészet az apró részekkel. Hiszen a könyvben a játék célja egyszerű: ne is próbálj szervezkedni, hisz nem tudhatod ki szúr hátba. Engedelmeskedj és életben maradsz.

A filmben ennél rosszabb a helyzet; itt a fennálló demokráciát próbálják foltozni és a felnőttek hatalmát erősíteni; ennek az eszköze e BR-törvény. Kitanot is a bosszú vezeti egy ideig, ám Norikó iránti érzelmei felülkerekednek rajta. Ez a lány volt talán az egyetlen az osztályban, aki „tiszta” tudott maradni (a könyvben ő is rálőtt Kirijamá-ra, s ezt itt kihagyták); ő megér bármit. A könyvben nem találunk ilyen indíttatást: Szakamocsit (a vezetőt) egyértelműen a bosszú vezérli, és ezért megtesz bármit.

Érdemes megfigyelni még, hogy a könyvebeli fasisztoid rendszer bár halálos eszközöket alkalmaz, mégis életképes. Ezzel szemben a filmben egy haldokló rendszer képei láthatók és olvashatók.

Mind a könyv, mind a film meglehetősen negatív előképpel bír. A megmenekülő pár mindkét esetben ugyanaz, mindkétszer a rendszer ellenségeivé váltak. Olyanokká, akik ellen maga a BR-törvény megszületett: bűnözőkké. Viszont mindkét esetben ott a rémkép: mi lesz ezután? Nemcsak a párral, de úgy általában, mi fog történni? Kavadáék egyik beszélgetése során ki is emelik, hogy a felnőttek nem érzik azt a szörnyű bizonytalanságot, ami a gyerek életét átlengi – ez pedig félelmetes.

Összegezve: egy nagyon fontos párossal van dolgunk. Egyaránt érdemes elolvasni a könyvet és megnézni a filmet, mert bár mindkettő nagyon szórakoztató, nagyon komoly problémákat vetnek fel. Ezek nem csak Japán vagy Ázsia problémái. Ezek ott vannak mindenhol és itt, Európában is megfigyelhető (lásd még: Kassovitz La Haine c. 95-ös filmjét). Ajánlott mind az elolvasás, mind a megtekintés!

Szerintem a könyvet is érdemes lenne elolvasni.

Érdekes hangulata van

00:26-os vagyok. Olvasd el a könyvet, majd nézd meg a filmet, de vigyázz, mert bár az alap közös, a két mű értelmezése, mondanivalója azért eltér!

A film folytatását (Battle Royale 2 - A megtorlás) pedig hagyd ki, bűnrossz lett, csak kidobott 2 óra az életedből.