Hogyan tudnám kivédeni a tömeg nyomasztó akaratát hogy drámanézőlegyek, mikor én látom azt is amit ők nem?

Bizony számít hogy egy ilyen alkotás hatással van a lelkedre, ugyanakkor nem tartom figyelmen kívüli tényezőnek, hogy az EGYÉNRE az a bizonyos mű milyen hatással van! Véleményem szerint minden ember egyedi, egyedi világnézettel, értékrenddel, nem mindenki olyan überf,sza és erös hogy képes legyen leszűrni a borzalmat egy (tartalommal és üzenettel rendelkező) hentelés, gyilkolás és bánattengerben 100% osan ép lélekkel távozzon a fotelből.

Mondjuk az alapból a gyenge, hiányos világnézet, énkép és akaraterő ismérve, ha valakit kiüt egy film, vagy azt nem képes építő jellegűvé alakítani, képtelen túllépni azon a sz,rkupacon amit az arcába tolt a mű a tartalom mellett (amiknek bizony benne kell lenniük a filmben, a hatás miatt, meg sokan xy gyilkolás vagy szívfacsaró jelenet nélkül le sem ülnének megnézni egy filmet, mondjuk ez szerintem őket is minősíti)

Az emberek alapból imádják látni a borzalmakat, sírni és azt a kellemes érzést átélni hogy nem nekik kell elpusztulniuk, szenvedniük abban a pillanatban, hanem a képernyőn lévő színésznek. Ez a tragédia élvezése, a lélek egyik társadalmilag elfogadott aberációja, mi több, díjazott dolog is (pl Oscar gala).

Természetesen ilyen filmekre szükség van, hiszen ez a mi világunk, és a borzalmakról nem tudomást venni struccpolitika lenne, illetve csonk világképe lenne sokaknak (rossz nélkül nincs jó, a világ árnyaltsága), viszont (véleményem szerint) jól minősít egy adott személyt, aki csak a drámákért és tragédia halmazokért van oda..

Lehet itt dobálózni a különféle jelzőkkel hogy "zseniális", "szenzációs" és a többi, lehet telesírni zsebkendőket vagy bambulni a film után a falat, , lehet Oscart adni neki, természetes objektíven nézve jómagam is elismerek egy-egy alkotást, mert félretéve véleményem egy ilyen munka valóban elismerésre méltó. Viszont a véleményem az hogy bár művészi alkotás, célja az érték és tartalom átadás, nekem túl sok mindenben van összefüggésben a pl római Colosseummal. Miért? Mert bár az a gladiátor játék az értelmetlen és öncélú erőszakról szólt, sok dologban megegyeznek a művészi drámával: Fizet azért az ember hogy beüljön valahová (aréna, mozi) várja a borzalmak és vér halmazát, előtte történik gyilkosság (vagy annak látszata filmben, vagy valós az arénában), üveges szemmel figyel, majd feláll a végén és ha jó volt elégedetten távozik, ha megrázta sír. Ha elégedett volt a színészekkel (vagy gladiátorral) elégedetten megtapsolja őt és éltetni kezdi nevét amiért ilyen hatással volt rá, majd lelke zeng a nagy katarzistól.

Természetesen undorító álszenteskedés lenne nem beismerni, hogy mindenkiben van aberáltság, szinte mindenki imádja látni mások szenvedését mert jólesik neki látni hogy mindez nem vele történik, legyen ez film vagy igazi véres szenvedés. Abszurdum, ha valaki azt mondja hogy nem szereti az erőszakot és a tartalomra fogja a dráma nézést, ahol igen durva (és igaz) dolgok történnek. Az egyén nagy feladata beismerni ezt önmagának, mert valahol érzi, ez talán nem is helyes...

Ti mit gondoltok erről?