Kezdőoldal » Szórakozás » Filmek, sorozatok » Hogy készül egy rajzfilm?

Hogy készül egy rajzfilm?

Figyelt kérdés
minden egyes jelenetet megrajzolnak?mert az marha sokáig tartana.akkor hogyan?
2011. aug. 27. 13:54
 1/2 anonim ***** válasza:

Régen, a számítógépek előtt, mindent kézzel terveztek, rajzoltak, festettek és animáltak, és igen, az egy nagyon hosszadalmas munka, és ma is az, akár évekig is készül egy-egy animációsfilm.


A lényege annyi volt, hogy minden háttér, minden szereplő, minden effekt kézzel volt megrajzolva, és egy ún. multiplán kamerákkal vették fel a jeleneteket, ami annyi tesz, hogy több rajzolt réteg mozgott egymás felett, és mindegyiket függetlenül lehetett mozgatni a másikhoz képest. A szereplőket átlátszó műanyag lapokra, ún. cell-ekre nyomtatták, így ők is egy külön réteget jelentettek. A felvételkor minden jelenetet mozgásokra bontottak, amikhez ún. kulcspontokat rajzoltak (pl. egy felemelt kar egyik és másik végpontját), a kettő között pedig megrajzolták az ún. fázisokat. Az egyes képkockát végül egyesével lefényképeztek, és így egymás után vetítve létrejött a mozgás illúziója.


Manapság már minden sokkal gyorsabban megy, hiszen nagyrészt számítógéppel folyik a tervezés és az animáció is, de a lényeg attól még nagyon hasonló.

A komputeranimációs filmek szereplőit a valóságban is elkészítik, amik később modellekként szolgálnak, mikor 3D-ben beszkennelik őket. Ha van valamilyen speciális textúra, pl. téglafal, ruhaszövet, bőrfelület, stb, azokat is beszkennelik.

A háttér megrajzolása is számítógépen történik, a rendes, kézzel rajzolt tervek alapján.

A figurák mozgatásához speciális animációs szoftvereket használnak, amik segítségével akármilyen mozgás kivitelezhető akármilyen figurán, attól függően, mit talált ki a rendező, vagy az animátor.

Számítógépek esetében is réteges képkezelésről beszélünk, a háttérre rárakják az effekteket, és az egyéb rétegeket, majd behelyezik a figurákat a háttérbe, mesterségesen bevilágítják őket, stb, majd a különböző jeleneteket nem lefényképezik, hanem leszámoltatják, azaz renderelik, aminek a végeredménye egy különleges videófile lesz.

2011. aug. 28. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
hú,köszi,ez aztán nagyon részletes lett!
2011. aug. 28. 14:12

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!