A hibrid című film miről szól?

Itt a kritika az origoról:

A Hibrid egy eredményesen borzongató, izgalmas thriller-horror-dráma, annak ellenére, hogy a történet szinte minden fordulata könnyedén kiszámítható. Az emberi és állati gének keresztezéséből születő, szörnyűségesen, szenzációsan látványos, Dren fenyegető léte, a tudós páros titkos kísérlete és magánéleti drámája ügyesen fenntartja a feszültséget, a film végére pedig jut egy kis horror is.

A baljósan bugyborékoló, zavaros löttyben úszó, szövettani főcímet követően egy rusnya és alaktalan génmanipulált massza jön a világra, amit a lelkes tudós, Elsa (Sarah Polley) "De aranyos!" felkiáltással fogad, miközben kutató- és élettársa, Clive (Adrien Brody) kézi kamerájával szteppel a szülés körül. Ennyi elég is ahhoz, hogy lássuk, ezek ketten nem teljesen komplettek, és felettébb elfogultak saját gyártású lényeikkel szemben. Szegény Clive épp eléggé elfogadó ahhoz, hogy hagyja asszonyát tudományosan könnyelműsködni, aminek természetesen majd ő (is) issza meg a levét. Elsa megállíthatatlanul nyomul, fejleszt és manipulál, mert neki ambíciói vannak, Clive pedig sodródik vele, ahelyett, hogy remekül elkutatgatna kedvenc zenéire, valahol a hátsó laborban.

Mikor a kutatásokat pénzelő vállalat megvétózza az emberi DNS-sel folytatott manipulációt, Elsa makacssága a tetőfokára hág, és meg sem áll az első ember-állat hibrid elkészítéséig. A hibrid megalkotását egy szokatlanul dinamikus és leegyszerűsített klipben zavarja le a rendező, különösebb magyarázatok és génkutató szakkifejezések nélkül, az összevágott jelenetből nagyjából annyi érthető, hogy ami sokáig nem sikerült, az végül mégis. A munka közben felmerülő, erkölcsi buktatókkal Elsa helyett Clive bíbelődik.

A hibrid születése egyrészt apró lábak topogásával és arcba köpött bébipapival jár, másrészt a szokatlan kis lény előszeretettel támad emberre, és később további meglepetésekkel is szolgál alkotóinak. Egy csurom véresre sikeredett tudományos bemutató után aztán tudósaink kiesnek a pixisből, és végképp dugdosni kényszerülnek teremtményüket, aki napok alatt éveket fejlődik, és nagyon is megvan a saját akarata. Elsa és Clive kapcsolatát megviselik a történtek és Dren (Delphine Chanéac) egyre kiszámíthatatlanabb viselkedése, halálos farok-fullánkjáról nem is beszélve.

Elsa és Clive karaktere aprólékosan kidolgozott és a ruhájuktól kezdve a lakásukig minden részlet őket jellemzi. Elsa feszült Tic Tac zabálása és Clive reálérdeklődésű egyetemista megjelenése vagy beszélgetéseik menete észrevétlenül vázolja fel a figurákat és kapcsolatukat. Brody manipulálható, határozatlan kisfiúként is hiteles, de sármos és érzékeny férfiként a legmeggyőzőbb.

Vincenzo Natali rendező (A kocka) az Elsa múltjával kapcsolatos információkat is tökéletes ütemben adagolja, amelyekből kiderül, hogy miért nem mer hagyományos gyereket vállalni, és miért hiszi, hogy az általa kifejlesztett lénnyel könnyebben boldogulhat, mint egy saját utóddal. A pár végül szülőként és tudósként is elköveti a tipikus hibákat, majd mindkét fronton csődöt mond. Bár a történet kulcsszereplője Dren, a szexi, de aszexuális hibrid, aki sok tekintetben ismerős, de valójában kiismerhetetlen, mégis végig távol tart tőle minket a film. Az egyszerre csodálatos és félelmetes teremtmény elszenvedi a véletlenül kapott életet, csak látványosság és ritkán kerül előtérbe.

A Hibrid nem alaptémája vagy különlegesen szépre és meghökkentőre sikerült szörnyetege miatt élvezhető film, hanem azért, mert több fronton is képes fenntartani a nézők érdeklődését. Elsa belső harca az anyasággal, tudósként a felelősséggel, társként Clive-val, a Dren kiszámíthatatlanságából adódó veszély és a rejtegetéséből adódó izgalom együtt teszi mindvégig várakozástelivé a Hibrid-et.