Kezdőoldal » Szórakozás » Filmek, sorozatok » Mi lehet a film címe?

Mi lehet a film címe?

Figyelt kérdés

Kb tíz évvel ezelőtt láttam ezt a filmet, néhányszor már olvastam róla, de elfelejtettem, hogy mi a címe.

Úgy emlékszem, hogy igaz történeten volt benne megfilmesítve. A lényege az, hogy egy (talán németes nevű) dinasztia viszonylag fiatal családos örökösnője kómába esett. Ha jól emlékszem cukorbeteg volt és elvileg nem adta be az inzulinadagokat magának. Balesetnek, vagy öngyilkossági kísérletnek tűnt, de egy viszonylag menő ügyvéd nyomozni kezdett az ügyben, mert azt feltételezte, hogy gyilkosság volt, vagy a férj, vagy egyéb családtag próbálta elrakni a nőt láb alól (azt hiszem, hogy az inzulinampullák kicserélésével talán). Az ügyvéd eléggé fanatikus lett, a családi kapcsolatai is megsínylették, hogy a nyomozáson kívül mással nem tud foglalkozni. Az ügy bíróságra is került, arra sajnos már nem emlékszem, hogy mi lett belőle, de talán már a film eleje is a tárgyalással kezdődik és visszafelé megy a történetben. És a nő a film végéig kómában maradt.

Amerikai film volt, nem német (csak a család neve tűnt nekem németesnek, azt hiszem).

Először nekem film címnek A kocka el van vetve ugrott be, de első nekiugrásra nem találtam ilyen filmet, de szerintem hasonló címe van...

Beugrik valakinek?


2009. jan. 20. 07:44
 1/4 anonim ***** válasza:
100%

remélem erre gondoltál!.-)


[link]

2009. jan. 20. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:

Igen, ez az!

Koszonom szepen!

Hm... A kocka el van vetve kontra A szerencse forgando

Hogy kombinaltam en egyikbol a masikat, ez szamomra titok. :-)

2009. jan. 20. 11:48
 3/4 anonim ***** válasza:
100%
de közel jártál,a léníeg h.jó volt a leírás:-)az első válaszoló..
2009. jan. 20. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
100%
#lényeg
2009. jan. 20. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!