Hogyan tudnék rátalálni erre a filmre? (Milyen film lehet ez?)
Nem számítok válaszokra, mert nagyon régen láttam ezt a filmet, egészen pontosan 2002-ben, tehát a film akkori vagy még bőven azelőtti. Hangulata alapján valahová a '80-as évek végére vagy '90-es évek elejére tenném.
Nem emlékszem a pontos történetre, inkább csak jelenetekre - ha bármelyik ismerős, nyugodtan írj be bármilyen tippet, meg akarom találni. Lehet szörnyű lesz, de nem hagy nyugodni.
Jelenet 1:
Még a film elején valami "kisvárosban" vannak a főhősök (két férfi, az egyik a dominánsabbik, a másik ilyen visszafogottabb, az nem világos, hogy akkor lettek-e haverok, vagy korábban), a menőbbik próbál a helyi "buliba" kis életet vinni, táncoltatni az embereket, de nem vevő rá senki. Csak egy vörös csajszi (vele később össze is jön), közben a haverja megismerkedik egy fekete hajú csajjal, aki hasonlóan visszafogott.
Jelenet 2:
Nem világos pontosan, de felakarják robbantani a 2 főhős kocsiját - éjszaka - de a robbanás percében pont nincsenek az autóban, mert kiszálltak pisilni. A menőbb froclizza a másikat ezért, de ő visszabeszél, hogy te is kiszálltál vizelni.
Jelenet 3:
Valahogy bajba kerültek, a két csajszi is megharagudott rájuk, valami nagyon nagy bűnt követhettek el, mert bírósági a jelenet. Elakarják őket ítélni, de egy haverjuk felszólal értük (ilyen szemüveges nerd), mire mindenki más is, és el is engedik őket(?). Később még van egy jelenet, hogy mennek repülővel (kb. az összes szereplő, tehát a 2 főhős, a csajok meg a nerd és a mellékszereplők is). Nem világos, de talán szövetségi területre/katonai területre mentek be véletlenül vagy akarták rájuk fogni a dolgot, mivel az autórobbantásba nem haltak bele.
Elég zagyvatag az egész történet, de volt egy iszonyú jó hangulata, olyan laza volt az egész, a két főhős szimpatikus volt, a két csaj nagyon vonzó (nem prostis módon, hanem olyan retró módon), a nerd is rendes volt stb. Az egész sztori inkább volt vicceskedő, mint komoly. De nem az a túltolt fingós-böfögős szar, hanem talán még a Diszkópatkányokra hasonlít egy kicsit.
Nem igazán emlékszem a film végére, ez a baj, ezért szeretném megkeresni.
felakarják robbantani
Elakarják őket ítélni
helyett
fel akarják robbantani
el akarják őket ítélni
kérdezd meg itt:
1.
Remélem egyenesen áll rajtad a hercig csokornyakkendőd és az SZTK szemüveg, a kapa fogaid is megfelelő mértékben látszanak csak ki a lebiggyedt ajkad alól, mert csak úgy autentikus a nyelvtani hibákba belekötés.
Nem a Kalandférgek 2. része? Őszinte leszek: iszonyat régen láttam mind a 2 részét, csak jelenetek ugrottak be a képeit nézve, így könnyen lehet, tévedek. De a leírásodból rögtön az ugrott be...
Ha nem ez, ajánlom keress rá a Diszkópatkányok hasonló filmjeire (Google-ba: a night at the roxbury similar films), hátha akkor kidobja valamelyik oldalon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!