Miért nem tetszik olyan sok embernek a Jurassic Park második része?
Szerintem a leggyakoribb kritikák, hogy átgondolatlan volt és a szereplők irritálók vagy hülyék. Az első film ehhez képest egy összeszedett, gondosan készült mestermű remek szereplőkkel és intelligensebben kezelt üzenettel. Az Elveszett világ sokkal cinikusabb, rosszindulatúbb a humora, a témakezelése és a szereplői is gyengébbek, hiányzott belőle az első rész magasztossága, komolyabb karakterábrázolása és a finomabb hangulatkezelése. Az első film egy elgondolkodtató sci-fi az emberi hiúság veszélyeiről és a természet erejéről. A második inkább egy pusztán szórakoztató, túlkapásokkal és idétlen jelenetekkel teli bugyuta blockbuster. A maga nemében jó film lett így is, de egészen más kategória az elsőhöz képest.
Az Elveszett világ eleve úgy készült, hogy Chrichtont rákényszerítették egy új könyv megírására, pedig ő az eredeti Jurassic Parkot nem akarta volna folytatni. Aztán mire nagy nehezen kinyögött magából egy új könyvet, hogy film legyen belőle, a film elment egy teljesen más irányba és a végén már csak kevés köze volt a könyvhöz. Rengeteg mindent kihagytak a könyvből és még a gonosztevőket is lecserélték, a könyvben a Biosyn emberei akarják kizsákmányolni a szigetet, a filmben viszont megint az InGen a gonosz és a Biosynről teljesen megfeledkeztek. A színváltó Carnotaurusokat is kihagyták, pedig igazán látványosak lettek volna.
Aztán forgatás közben is folyamatosan átírták a filmet, mert Spielbergnek nem tetszett a befejezés. Végül rácsapták a városban elszabadult T. rexes jelenetet a végére, aztán Spielberg mosta kezeit. A végeredmény olyan lett, mint két félig kész film egybegyúrva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!