Szauron melyik bibliai személlyel azonosítható?
Teljesen mindegy.
A Gonosz. Ennyi elég. Tény, hogy Tolkien sokat merített a keresztény hitvilágból, de nem kell megfeleltetni mindent, mert nem fog menni.
Eleve, hogy felelhetne meg a Bibliának minden, ha az események Középföldén játszódnak, ami a szó szerinti fordítása Midgardnak, a skandináv mitológia emberi szintjének?:D
Sebastien Michaelis 1613-ban írt egy könyvet, Csodálatos Történelem címen, amelyben megtalálható egy démoni osztályzás, amit Berith démon mondott el neki, miközben egy apácán végzett ördögűzést. Ez az osztályozás a Pszeudo-Dionüszioszi hierarchián alapszik.
Meg kell jegyezni azt, hogy sok démon elnevezése kizárólag franciául van megemlítve vagy ismeretlen más jegyzék számára. Keresztelő János és János evangélista a két Szent János, akikre Michaelis hivatkozik. A többi szent csak a neveik szerint vannak megemlítve.
Első hierarchia
Az első hierarchia tartalmazza azokat az angyalokat, akik Szeráfok, Kerubok és Trónusok voltak.
Belzebub a Szeráfok egyik hercege volt, rögtön Lucifer alatt. Beelzebub, Luciferrel és Leviatánnal az első angyalok voltak, akik elbuktak. Büszkeséggel kísérti az embereket, megfékezője Assisi Szent Ferenc.
Leviatán is a Szeráfok egyik volt hercege, aki az embereket eretnekségre buzdítja, megfékezője Szent Péter.
Asmodeus úgy szint volt Szeráf herceg, aki égő vággyal próbálja az embereket a bujaságra csábítani. Az ő megfékezője Keresztelő János.
Berith a Kerubok volt hercege. Emberölésre ösztönzi az embereket, és hogy legyenek civakodóak, veszekedőek és istenkáromlóak. Megfékezője Szent Barnabás.
Astaroth a Trónusok volt hercege, aki a lustaságra csábítja az embereket. Megfékezője Szent Bertalan.
Verrine is a Trónusok egyik hercege volt, rögtön Astaroth alatt. Türelmetlenséget hoz az emberekre. Megfékezője Szent Domonkos.
Gressil volt a harmadik Trónus herceg, aki tisztátalansággal kísérti az embereket. Megfékezője Szent Bernát.
Sonneillon volt a negyedik Trónus herceg, aki a gyűlöletet hozza az emberek szívébe. Megfékezője Szent István
Második hierarchia
A második hierarchia magában foglalja az elbukott Erősségeket, Uraságokat és Hatalmasságokat.
Carreau egy Erősség herceg volt. A megkeményedett szívvel szeszélyezi az embereket. Megfékezője Páli Szent Vince és Ferrer Szent Vince.
Carnivale úgy szint egy Erősség herceg volt. Szemérmetlenséggel és szégyentelenséggel kísérti az embereket. Megfékezője János evangélista.
Oeillet volt Uraság herceg. Arra készteti az embereket, hogy feladják a szegénységi fogadalmukat. Megfékezője Tours-i Szent Márton.
Rosier volt a második az Uraságok rangrendjében. A szexuális tisztaság megtörésére készteti az embereket. Megfékezője Nagy Szent Vazul.
Belial a Hatalmasságok hercege volt. A férfiakat arroganciával, a nőket hiúsággal kísérti. A szülőket arra készteti, hogy gyermekeikből kéjenceket neveljenek, és étkezés közben pletykáljanak. Megfékezője Paolai Szent Ferenc.
Harmadik hierarchia
A harmadik hierarchia magában foglalja a bukott Fejedelemségeket, Arkangyalokat és Angyalokat.
Olivier volt az Arkangyalok hercege. Kegyetlenséggel és embertelenséggel szeszélyezi az embereket a szegények felé. Megfékezője Szent Lőrinc.
Luvart az Angyalok volt hercege, Michaelis írásának idején, úgy hitték, hogy Luvart Madeleine nővér testében volt jelen.
Verrier a Fejedelemségek hercege volt. Az engedelmességi fogadalom megtörésére készteti az embereket. Megfékezője Szent Bernát.
Sok név a felsoroltak közül el szokott hangzani Sabbathok alatt litániákban Jules Garient Histoire de la magie en Franceja és Colin De Plancy Dictionnaire Infernalja szerint.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!