A The Walking Dead hogyan fog folytatódni a S11Ep16 rész után?
Lesz majd egy újabb időugrás, vagy onnan folytatódik ahol a utóbbi rész abba maradt?
Szerintetek mivel lesz vége a sorozatnak, mi lesz a vég kifejlet? Negan meghal a sorozat végére? Szerintem az lesz az utolsó 8 epizód sztorija, hogy visszafoglalják a városaikat és legyőzik végül azokat a fehér ruhás katonákat. Ti mire tippeltek? Ti is izgatottan várjátok már az utolsó 8 részt?
Én a legkevésbé sem várom. Csak azért nézem meg, mert kíváncsi típus vagyok. 1-2 főszereplő mindenképpen meg fog halni, ez nyilvánvaló, de az is, hogy happy end lesz. Az egyetlen meglepő húzása az lehet már csak ennek a sorozatnak, ha meghal az összes fontosabb szereplő, de kétlem, hogy ezt meg merik tenni.
Tehát, amit várok: 1-2 veszteséggel legyőzik az ellent, öröm és bódottá, ők lesznek ennek a zombiapokalipszisnek az urai élnek tovább aztán ennyi.
Amit szívem szerint látnék: Brutális halált hal a legtöbb főszereplő, de úgy, hogy azt hidd megint kikászálódnak valahogyan belőle, ahogyan azt 11 évadon át csinálták és hopp, rohadtul nem. Majd a végén a pár életben maradt ember továbbviszi a várost, amit felépítettek, ásnak egy árkot köré, ha jön egy zombi akkor beleessen (mert ugye ez 11 évad alatt senkinek nem jutott eszébe nyilván...) És elik az életüket, mint mi most, mert rohadtul nem veszélyesek ezek a zombik senkire. Egy 8 éves kislány átszúr egy koponyát és karóval. 😂 Ababbahagytam a ragelést, sajnos estig tudnám írni, hogy mennyire buta egy sorozat és mennyire elnyújtották. Sorry kérdező, de ettől függetlenül adtam választ a kérdésedre, nem neked szántam a rage-et.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!