Hogy jelenhetett meg később A Sithek bosszúja (2005), mint Az Új Remény (1977)?















2
A legendákkal ellentétben az első Csillagok háborúja film készítésekor még nem volt meg Lucas fejében az egész sztori. A folytatások cselekményének nagyobb fordulatait (pl. "én vagyok az apád") is menet közben találta ki (később azon is elgondolkozott, hogy Vader csak hazudta, hogy Luke apa, de aztán ettől az ötletétől elállt, miután konzultált egy gyermekpszichológussal).
Kérdező egy filmsorozat epizódjainak nem kell feltétlen időrendben követniük egymást. Pl. Az Indiana Jones-trilógia második része (A végzet temploma) időben az első rész (Az elveszett frigyláda fosztogatói) előtt játszódik. De a Hobbit-filmeket is később forgatták, mint a Gyűrűk Ura-trilógiát.





Egyre nagyobb divat lett, hogy egy már sikeres, befutott történetnek később leforgatják az előzményét is, hogy megismerjük, hogyan alakult ki az a helyzet, vagy mi egy híresebb szereplő előzmény története. Sok esetben az eredeti kronológiai sorrend nem lenne annyira érdekes az emberek számára.
Filmeknél ez egy időben kevésbé volt jellemző, mert általában kerek egész történetekben szoktak gondolkodni a filmesek. Ha érdekesek az előzmények, akkor vagy egy rövid felvezetésben, vagy a történet közben visszaemlékezések formájában elmesélik. Aztán mivel rájöttek, hogy üzletileg jövedelmező a történetek folytatása, meg arra is, hogy a már bemutatott történetek előzményei is érdekesek lehetnek, így egyre nagyobb divattá váltak az előzmény filmek is.
Mivel a képregények sokkal inkább sorozat jellegűen készültek, ott sokkal inkább jellemző volt az is, hogy egy történet nem egy füzet, hanem több kötetre bontva sorozatként jelenik meg. Aztán az is egyre jobban elterjedt, hogy egyes történetek mellék/vendégszereplői önálló történeteket, vagy külön képregényeket kaptak, ha nagyon népszerűnek bizonyultak. Aztán arra is rászoktak, hogy ha egy történet iránt nagy volt az érdeklődés, akkor annak az előzményeit is kiadták.
Az ilyesminek jellemzően akkor van értelme, ha az adott történet annyira népszerű, hogy nagyon sok ember ismeri annyira, hogy kíváncsiak is legyenek a folytatásra és az előzményekre is, illetve ha a történet is van annyira összetett és érdekes, hogy az embereket érdekelje, hogyan alakult ki az a helyzet és mik voltak az előzményei.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!