Melyik ez a film?
Figyelt kérdés
Egy tinédzser lányról és fiúról szól, akik szeretik egymást. A lány elkövetett valamit, már nem tudom mit, de emiatt talán az apja, de már nem tudom ki elküldte egy szigetre, ahol az ilyen tinédzsereket próbálták megnevelni. A fiú a lánnyal akart lenni, úgyhogy ő is csinált valamit és rávette az apját, hogy küldje őt arra a szigetre büntetésből. A szigetet nem hagyhatták el és meg volt határozva, hogy mit kell csinálniuk, pl a fiúk lejártak úszni a tengerbe, a lányok paradicsomot ültettek... Azok közül, akik vigyáztak rájuk az egyik fiatal srác korábban katona volt. Amikor a szigetre került valaki, akkor fekete pólót kapott, ha jól viselkedett, akkor később sárgát kapott helyette, majd fehéret, végül elhagyhatta a szigetet. Az egyik lány lefeküdt a volt katonával, hogy kaphasson sárga pólót. Ha valaki elkövetett valamit a szigeten, akkor a többieknek kellett megbüntetniük, azt hiszem, hogy bottal ütötték, de ez nem biztos és egyszer a volt katonát is megbüntették. Aztán a két főszereplő együtt elszökött a szigetről, de megtalálták őket. Hát csak ennyire emlékszem belőle, ez se biztos, hogy pontos. Annyit tennék még hozzá, hogy ezt a filmet angol órán láttam angolul, angol felirattal, úgyhogy nem biztos, hogy egyáltalán létezik hozzá magyar szinkron vagy felirat.2022. jún. 13. 02:21
2/2 A kérdező kommentje:
Igen, ez az. Köszönöm.
2022. jún. 13. 10:40
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!