A Harry Potter filmekben melyik szereplő volt az akihez úgy érzitek hogy nagyon nem passzolt a színész akit választottak a szerepre? Miért?
A fiatal Lily Evans szeme nagyon zavart az utolsó filmben. Gondolom többen hallottuk már azt a sztorit, hogy Daniel Radcliffe allergiás volt a zöld kontaktlencsére, ezért maradt kék a szeme. Ezzel nem is lett volna semmi baj, ennyire nem fontos ez az egész. A felnőtt Lily szeme szintén kék, teljesen logikus. De akkor mégis miért kellett egy olyan kislányt találniuk az utolsó filmre, akinek látványosan sötétbarna szemei vannak? Főleg úgy, hogy 5 perccel korábban Piton (meg a történet során mások is) felhívta Harry és a néző figyelmét arra, hogy ugyanolyan a szeme, mint az anyjának. Sosem fogom megérteni azt hiszem...
Ezen kívül viszont szerintem pont, hogy a jól kiválasztott színészek a filmek legerősebb pontjai. A felnőtt szerepekhez szinte kivétel nélkül elismert brit színészeket találtak, úgyhogy engem személy szerint az sem zavart, ha valakit máshogy ábrázoltak, mint a könyvben (lásd a Tekergők, Lily és Piton életkora, akik valószínűleg mind Alan Rickmanhez lettek "igazítva"). A gyerekek pedig szintén felnőttek a feladathoz, szó szerint, de persze ez mind csak az én szubjektív véleményem. :)
Hát nekem nagyon sokan nem olyanok lettek, ahogy elképzeltem. Harry szülei, meg úgy az összes Tekergő. Mindegyiküket fiatalabbnak, és jóképűbbnek képzeltem a könyv alapján, mert ott azért sokszor írták, hogy szerették őket a lányok (oké, kivéve Peter). Ehhez képest Harry apja egy teljesen középszerű, kopaszodó aktakukac külsejű csávó lett (a kopaszodást nem is értem, ezerszer le lett írva, hogy olyan kócos haja volt mint Harrynek). Lupin konkrétan egy egész csúnya férfi lett, Sirius betyáros bajszával meg soha nem tudtam kibékülni. Lily szimplán sokkal idősebb, asszonyosabb lett, mint ahogy képzeltem. És igen, nagyon vicces volt, hogy a kiskori énjét egy barna szemű kiscsaj játszotta.
A Weasley fiúk is, pláne Fred meg George, szörnyűek, főleg a hajuk. Kicsit sem néznek ki vagánynak vagy népszerűnek.
Gilderoy Lockhartot is sokkal jóképűbbre csináltam volna, ez a Bucimaci fej valahogy egyáltalán nem talált nálam.
Tom Denem a Félvér Hercegben, szörnyű az a lenyalt hajú, bájgúnár fejű kissrác.
Most így hirtelen ennyi akik ezeken jutottak, de valahogy nálam sok szereplő nem talált. Sokszor azt éreztem, hogy már-már karikatúra szerűen ábrázolják a karaktereket, nem valós embereknek tűntek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!