Mik az akciófilmek legnagyobb kliséi?
Szenved a hős, de a semmiből hirtelen erőre kap.
Csípőből tud lőni bárki és talál.
Az autógumi csikorog. Még a homokon is.
Mindig van még egy sebesség az autóban.
Legnagyobb üldözés közepén lehet még egyet nyomni a gázpedálon.
A nők tárgyak és az erőszakos emberek tulajdonai.
Tömeg verekedés esetén mindneki megvárja, hogy a hős rá figyeljen, amikor verekednek. Addig nem ütik meg, amikor mögötte vannak.
Hazafias dolog még fingani is.
Amerika a hős. Az egyetlen hős.
Mindig van idő menekülés közben több oldal monológot meghallgatni, ha valaki megsérül.
Aki haldoklik, a monológ végén lehelli ki lelkét.
Másnapra eltűnnek a sérülések.
Pofáznak cselekvés helyett. Ki akar végezni valakit és előtte még elmond egy szöveget.
Ennek semmi értelme. Totál közhely. Utána is meg tudná ejteni a monológot, úgy sem számít mit reagál másik. És a helyzetben mindig engedheti meg magának ezt a mennyiségű időt.
A gonoszok ostobának vannak beállítva. Véletlenül sem a legrafkósabb, legjobban gondolkodó, birodalmát évek alatt felépítő, miden hajjal megkent gazemberek.
A hős egymaga elintéz egy egész hadsereget segítség nélkül.
Bármilyen nehéz is a helyzet, a hős mindig győz.
Minden gonosz rettentő ostoba, és az egész tervét elregéli a főhősnek, mielőtt a főhős végez vele.
A főhősnek általában szomorú múltja van, vagy a film elején megölik a feleségét/barátnőjét/menyasszonyát, amiért bosszút akar állni.
A menő szereplők nem néznek a robbanásra, de még csak meg se rezzennek a zajtól.
A különleges osztag sosem ér időben az akció helyszínére vagy ha igen, akkor a gonoszok gond nélkül lemészárolják őket.
Minden bombán van egy LED-kijelző, hogy tudni lehessen, mennyi idő van hátra a robbanásig és hogy láthassuk, amint a főhős az utolsó másodpercekben hatástalanítja.
Minden nyomozás során eljutunk egy gyönyörű nőkkel teli sztriptízbárba vagy strandra.
Ha lelőnek valakit egy magas helyen, az illető mindig lezuhan.
Minden rendőr olyan társat kap, akinek teljesen eltérő a személyisége, hogy még véletlenül se jöjjenek ki egymással a film végéig, amikor persze barátok lesznek.
A főgonosz gyakran megöli a saját emberét.
A macsó akcióhős összeszorított fogakkal bírja a fájdalmat, de felszisszen, amikor egy nő ápolja a sebeit.
A film végén a főhős társa, aki addig csak szerencsétlenkedett, megmenti a főszereplő életét.
A szereplők gyakran a fegyverük kibiztosításával adnak nyomatékot szavaiknak.
Ha egy nő autóval akar menekülni, elejti a slusszkulcsot / a kocsi nem indul / egy rossz fiú ül a hátsó ülésen.
Amikor valaki kardot ránt elő a hüvelyéből, mindig hallunk egy fémes csikorgást.
Ha valakit fejbe ütnek, pár percre vagy órára elveszítheti az eszméletét, de nem szenved agykárosodást, legfeljebb fáj a feje, amikor magához tér.
A film végén a gonosz még életben van, amikor már mindenki halottnak hiszi.
A Mexikóban játszódó jelenetek alatt gitárzene szól a háttérben.
Bármekkora zuhanást túl lehet élni, ha a szereplő vízbe vagy egy jól elhelyezett szemetes konténerbe esik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!