Az Avatár sorozatokban lévő népek melyik valóságos nemzetekhez hasonlítanak leginkább?
Öltözködésre, oké. Én is ezeket mondtam volna.
Viszont ha az embereket is ezekről a népekről formázták, akkor az annyira nem jön át.
Talán a Tűz népe és enyhén a Föld népe hasonlít.
Még a Légnomádoknál egy-két emberre rálehet fogni, Viszont a Víztörzsnél nem mondanám hogy hasonlítanak.
Külsőre a Föld népe nagyon diverz. Az urbánus vidékek tényleg inkább kínaiak. De pl. ott vannak a homokbenderek, akik sokkal inkább berberek, sötétebb bőrrel, az meg már Afrika.
Az egy hatalmas kontinens és nyilván nem mindenhol néznek ki ugyanúgy rajta.
A tűz népe inkább Japán.
Jóval kisebb, mint a föld népe, visszautal arra, hogy régebben mennyire agresszívan próbáltak terjeszkedni a fő kontinens irányába (főleg Kínában), ott van a főleg rájuk jellemző fölül összefogott haj, a szamurájoknál szintén nagyon fontosnak számító becsület, a viszonylagos technológiai fölény más országokhoz képest, a naptól kapják az erejüket, Japán pedig ugye a "felkelő nap országa", meg ilyenek. :D
Föld királysága a történelmi Kína. Ba Sing Se városát pl. a Tiltott városról mintázták.
A Tűz népe történelmi Kína és Japán keveréke. Öltözködésben és hajviseletben inkább Kínát mintázza, de viselkedésben és építészetben viszont Japánra hasonlít.
A Víz törzsét az inuitokról mintázták. A Levegő nomádjait pedig a tibeti buddhistákról.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!