Mit jelent az a kifejezés, hogy "karakteridegen"?
A törétnet során (vagy épp a valóságban) felépítenek egy karaktert, akinek van egy temperamentuma, bizonyos élettapasztalatai, egyéb személyiségjellemzői.
Aztán a történet során hoz egy döntést vagy tesz valamit, ami szemben áll ezzel a személyiséggel, nem jellemző rá, az karakteridegen. Például amikor egy higgadtnak és intelligensnek beállított karakter minden ok nélkül elkezd hülye hibákat véteni, hogy fokozódjon a feszültség, vagy egy megrögzött pacifista bármiféle (jellemformáló) felvezetés nélkül ölni kezd valamilyen ügy érdekében.
Nem illik a szereplő addig felvázolt jelleméhez tulajdonságaihoz. Ami (ha nincs kellően megmagyarázva) felveti a kérdést hogy "Miért tesz ilyet ha ő nem is ilyen."
Pl. mikor John Wick életben hagyta az ellenfeleit a 3. részben.
Vagy amikor a Trónok harcában egyetlen részig Davos megbízik Melisandreban és csodálja az erejét, miközben addig démoninak és gonosznak tartotta őt (ráadásul ekkor már a halálba vezette Stannist és az embereit), de az írók nem tudtak jobbat okot kitalálni, hogy Melisandre miért próbálja meg feltámasztani Jont. Aztán egy résszel később Davos megint bizalmatlan lesz vele (pedig éppen akkor támasztott fel egy embert, árnyékdémon = csoda, ember visszahozása halálból = gonosz). A lényeg Davos karaktere teljesen kifordul önmagából minden átmenet nélkül, mert az írók nem tudják máshogy továbbvinni a plotot.
És ahogy írták, sokszor megtörténik sajnos ez sorozatokban és filmekben, ha az íróknak fogalmuk sincs hogyan vigyenek konfliktust vagy megoldást a sztoriba...vagy csak lusták hozzá.
Hozok neked egy erős példát, hogy értsd.
Nem tudom, hogy láttad-e a Jokert. Képzeld el, hogy ezt a karaktert Dwayne The Rock Johnson kéne eljátssza. Totál nem illik hozzá és valljuk be, nem is tudná eljátszani és nem is vállalná, mert ezt ő is tudja. Vasember karaktere tökéletesen illik Robert Downey Jr-ra, az nem karakteridegen. :)
Az előttem lévők jókat írtak (az utolsó kivételével) lényegében az, amikor egy viselkedésminta nincsen szinkronban a karakter különböző paramétereivel. Ezek lehetnek a személyiségjegyei, a múltja, a pozíciója a többi karakterhez képest, az intelligenciája.
Karakteridegen... ha Hermione Granger a tanév közepén összepakolja a holmijait, és elszökik Párizsba karikatúrákat rajzolni.
Mert a karakter kötelességtudó és szabálykövető.
Karakteridegen... ha Molly Weasley egy veszélyes szituációjában elbújik, és elő pajzsként használja a gyerekeit.
Mert a karakter egy védelmező anyatigris.
Karakteridegen... ha Piton beavatja Malfoyékat, hogy ő igazából Dumbledore kéme, így nem kell félniük, nem hagyja, hogy Voldemort bántsa a fiukat.
Mert a karakter okos, óvatos és bizalmatlan.
Karakteridegen... ha Albus Dumbledore azt mondja, az egyik évnyitó beszédében, hogy a francba a jósággal meg a fény útjával, mától az iskola Voldemort szövetségese.
Mert a karakter mindig is Voldemort ellen, a nagyobb jóért harcolt. A múltja fényében értelmetlen lépés lenne csak úgy ad hoc.
4-essel egyet értek nagyon, sőt, még azt is hozzáteszem, hogy a Trónok Harcában sokan a karakteridegen megnyilvánulások miatt haltak meg. Rögtön az első ilyen személy Sean Bean. Elég intelligens volt, hogy kinyomozza a vérfertőzést, de váltás és olyan ostoba, hogy nyíltan kiáll eléjük és a szemükre veti? WTF? És ezzel a következetlenséggel többször is meg lehet vádolni a szerzőt, ezért is hagytam félbe a sorozatot.
Röviden annyit tesz a szó: Jellemétől erősen eltérő megnyilvánulást produkál az illető.
Nedtől nem volt karakteridegen, hogy elmondta Cerseinek.
Ned nem akarta soha, hogy gyerekek vére tapadjon a kezéhez. Ezért védte meg Jont és hazudta azt, hogy esküszegű. Inkább a saját becsületét rombolta porig.
Ugyanígy védte Danyt, mert csak egy gyerek, amikor Varysék meg akarták mérgezni.
És ugyanígy meg akarta védeni Joffryékat, mert tudta, hogy Robert vagy Stannis megölné őket, ezért próbálta elküldeni őket még mielőtt elmondja mindenkinek.
Akkor lett volna karakteridegen a viselkedése, ha előtte úgy állítják be, mint akit nem érdekelnek a gyerekek és egyébként is szereti a gyilkolást.
De rögtön azzal az indul az egész, hogy nem szívesen fejezi le a szökevényt sem a Falról, mert nem élvezi, hogy gyilkolnia kell és azért hajtja végre ő a kivégzést, hogy érezze a halálnak súlya van. Ezért mondja azt is, hogy annak kéne végrehajtania a halálos ítéletet, aki ki is mondja. Ez a karakter filozófiája, mert mindenki élete számít neki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!