Miért mondta Yennefer, hogy nem választhatott, hogy akar-e anya lenni?
Lényegében az sem volt opció, hogy nem alakíttatja át magát és így lesz gyereke, hisz jó eséllyel ő is örökölte volna mindazt a genetikai hibát ami az ő életét megkeserítette. Ami pont az okozója volt annak hogy mindennél jobban vágyott mindarra, amit nem kaphatott meg, egy egészséges testet, hatalmat, szépséget.
Mivel aligha gondolt rá hogy torz testtel valaha is anya legyen, ez akkor és ott a pillanat hevében nem tűnt nagy dolognak. Később pedig, amikor már vágyott egy gyerekre, nem volt többé választása.
"Senki nem születik varázslónak. Továbbra is túlságosan keveset tudunk a genetikáról és az öröklődés mechanizmusairól. Túlságosan is kevés időt és forrást szentelünk a kutatásoknak. Sajnálatos, hogy a mágikus képességek öröklődés útján való átadására tett kísérletek minduntalan végrehajtjuk, hogy úgy mondjam, természetes úton. Az effajta pszeudo-experimentumok eredményeit túlságosan is gyakran látjuk a városok csatornáiban és a szentélyek falai tövében. Túlságosan is sokszor lát és bukkan az ember debilis és katatón asszonyokra, nyáladzó és maguk alá piszkító prófétákra, jósnőkre, falusi jövendőmondókra és csodatévőkre, olyan gyengeelméjűekre, akiknek degenerálta az agyát az örökölt, megzabolálatlan Erő.
Ezeknek a debilis és gyengeelméjű fehérszemélyeknek azután ismét csak lehetnek utódaik, akiknek átadhatják a képességeiket és tovább degenerálódhatnak. Képes-e bárki is előre látni és megállapítani, hogyan fog festeni egy az utolsó szem egy ilyen láncolatban?
A legtöbben közülünk, varázslók közül, a szomatikus elváltozások és az agyalapi mirigy rendellenes működésének következtében elveszíti a prokreációs képességét. Néhányan azonban - és leggyakrabban varázslónők- a gonádok működőképességének megőrzésével alkalmazkodnak a mágiához. Megfoganhatnak és életet adhatnak - és van merszük mindezt szerencsének és áldásnak nevezni. Én azonban ismétlem: senki nem születik varázslónak. És senkinek sem szabadna annak születnie! Tudatában léve az általam írottak súlyának, választ adok a kérdésre, mely a Cindarisi Gyűlésen hangzott el.Teljes bizonyosággal jelentem ki: valamennyiünknek meg kell hoznia a döntést, mivé akar válni -varázslónővé vagy anyává.
Követelem, hogy minden adeptát sterilizáljanak. Kivétel nélkül.
Tissaia de Vries, A mérgezett forrás"
Vaják, Tündevér, Hetedik fejezet
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!