Mi a véleményetek a Mindhunter című Netflix sorozatról?

Nem tudom. Nekem bűntudatom van egy kicsit, hogy tetszik, mert az egész a sorozatgyilkosok iránti rajongásra van felhúzva. Mármint ezek az emberek tényleg élnek és embereket öltek. Ha egy áldozat hozzátartozója megnézné véletlenül, akkor nem tudom, hogy mit élhet át, hogy ezek az emberek sztárként vannak kezelve a szórakoztatóiparban. Szóval én ilyesmin kattogok, amikor nézem és így nem tűnik fel, hogy lassú az egész.

A tudományos megközelítése nem lenne rossz, de ebből nagyon keveset kapunk és tényleg arra megy rá a sorozat, hogy a gyilkosok minden részben jól szerepeljenek és a nézőt sokkolja valami eszement monológgal. Néha beleszúrnak egy drámát az egyik főszereplővel, ami csak arra jó, hogy kitöltse két interjú közt a helyet egy párkapcsolati vagy családi drámával. De az embert ez nem tudja érdekelni, mert hiába ők a főszereplők, a sorozatot a gyilkosok viszik a hátukon, az ő gondolatvilágukba nyerünk leginkább betekintést.

Pl. második évadban a gyerek sztorija (féltem, hogy ebbe az irányba megy el, már első évadtól lehetett tudni), de miért kéne, hogy érdekeljen? A szereplők nincsenek hozzá eléggé kidolgozva. Az anyát jó ha látjuk epizódonként két percre, a karaktere annyi, hogy ő a "feleség", nem érdekel. A férje, a nyomozó ugyanaz a klisé karakter: tartja a hátát a kollégának, a munka mindenekelőtt, miközben otthon a gyerek átment Michael Myersba és a házasság tönkremegy. Szenvedés volt végignézni, ráadásul úgy, hogy már az első résztől tudjuk, hogy ennek a sztorivonalnak mi lesz a vége. Hihetetlenül fárasztó ilyen karakterekkel eljátszani minden létező krimifilmben vagy sorozatban ezt a részt a közönségnek és mégis megteszik. Az ember minden energiáját leszívja.

A pszichológus nő meg az FBI ügynök kapcsolata az első és második évadból meg ugyanez pepitában. A barátnő, aki nem mer coming outolni és rejtegeti a másikat vagy a hihetetlenül toxikus kapcsolataik az első évadokból...

Ez így egyszerre túl sok.

A sorozat eleve nyomasztó az interjúk miatt és a nyomozós szálak miatt. Erre még telepakolják fárasztó, idegesítő és kellemetlen személyes sztorikkal is. Ez inkább a baja és nem az, hogy lassú.

Egyébként nem a legrosszabb sorozat, mint írtam nekem is tetszik, de egy csomó részt kihúznék belőle és másra kéne fókuszálni (pl. nem ilyen rossz - vagy egyáltalán bármilyen - párkapcsolatokkal építsék fel a főszereplő karaktereket, legyen inkább közöttük több interakció, pl. amikor a pszichológus nő és az a harmadik ügynök dolgozott együtt, az jó jelenet volt és sokkal többet adott a karakterekhez, mint a hülye kapcsolati drámáik)

Nekem tetszett főleg az első évad. Nagyon jó atmoszférája van a sorozatnak, hasonló mint a Zodiákus és a Hetedik c. filmnek.

Nem mondanám hogy a ,,sorozatgyilkosok iránti rajongásra van felhúzva". A valóságot mutatja, nincs kiszínezve, nagyon hihető. Pl Edmund Kempert több beszámoló/interjú szerint is valóban jó arcnak tartottak. Jó kapcsolatban volt az őrökkel, kedves és intelligens volt.

A második évad szerintem vontatottabb, de semmiféleképpen nem mondanám rossznak. Nem tetszett hogy ebben már csak egy nyomozás kap nagyobb figyelmet (az sem volt túlzottan érdekes számomra) és nem több kisebb izgalmas sztori mint az elsőben.

A magán életi "drámák", párkapcsolatok szerintem kellenek bele. Ha nem lennének fárasztónak érződne egyhuzamban a sok pszichológiai beszélgetés/nyomozás. Az első évadban szerintem ez is kifejezetten jól működik. A másodikban lévő leszbikus szál viszont már nagyon klisés, erőltetett és fárasztó volt.

Holdent nagyon megkedveltem. Először nem tetszett az okoskodó, stréber stílusa, de piszok jó karakter lett belőle. Ahogy megtalálja a közös hangot a gyilkosokkal, lemegy az ö szintjükre, felveszi a stílusukat szerintem rohadt jó. Az 1 évad végén ahogy kikészül és belefárad a sok stresszbe az nagyon emberi, az egyik legjobb jelenet a 2 évad alatt.

Nagyon kíváncsi vagyok a következő évadra, izgalmasak az elhintett jelenetek/utalások.