Hogyan szűri ki a Youtube a jogvédett fotókat, dalokat?










a YouTube folyamatosan fejleszti a tartalom felismerő algoritmusát, hogy a felhasználói átalakításokat, torzításokat, más szerkesztéseket is minél hatékonyabban kiszűrje, ugyanakkor minél kevésbé tévesszen össze hasonló, de mégsem azonos tartalmakat. illetve a jogtulajdonosok is folyamatosan töltik fel a YouTube rendszerébe a régebbi tartalmaikat. illetve az is lehet, hogy valaki manuálisan jelezte nekik a jogsétő tartalmat (bemószeroltak).
nagyon könnyen előfordulhat, hogy korábban nem tűnt fel a YouTube-nak, hogy a videódat törölni kéne, mert volt benne valami torzítás, ami miatt nem ismerte fel a zenét. aztán frissült az algoritmus, megtanulta azt a torzítást kiszűrni és így már felismerte. meg az is lehet, hogy csak most jelentette be a tulajdonos a YouTube-nak, hogy az a zene az övé, így csak most szedi le.
másokét lehet, hogy másmilyen torzítás, vagy átdolgozás miatt nem tiltotta le. de az is lehet, hogy ők legálisan megszerezték a felhasználás jogát (pl. fizettek érte egy zenei jogokat kezelő cégnek, akinél ez a zene megvolt és szereztek rá felhasználási engedélyt).





a szabadon felhasználható anyagokat ELVBEN szabadon felhasználhatod. gyakorlatilag már összetettebb a dolog, mert vannak oldalak, ahova bárki feltölthet szabadon letölthető dolgokat - viszont ha bárki feltölthet, akkor nem lehet ellenőrizni, hogy ők tényleg csak olyat tesznek fel, ami szabadon felhasználható, vagy esetleg jogvédett dolgokat is feltesznek, amiket feltölteni se lehetne, meg onnan letölteni sem (pont mint a YouTube-ra is feltöltenek olyat, amit nem lenne szabad). hiába írják ki az oldalra, hogy használhatod, attól még a YouTube le fogja tiltani, ha nem használhatod. sőt ha közben az ingyenes oldal is rájön, hogy nem lehetne fent, akkor simán törlik és már megmutatni sem tudod, hog dehát onnan töltötted le...
általában a fizetős oldalak felelősséget is vállalnak a tartalmaikért, hogy azokat használhatod és vagy biztosítják a szükséges bizonyítékokat is, hogy használhatod (pl. szerződés, engedély, stb. amiket egy jogvita esetén be tudsz mutatni a YouTube-nak)
az Epidemic Sound hangkönyvtára és előfizetői nyilvántartása is be van kötve a YouTube rendszerébe, így amíg előfizetője vagy a rendszernek, addig jogszerűen használhatod a nekik bejelentett csatornáidon a zenéiket. ha megszűnik az előfizetésed, akkor a tagság alatt feltöltött videókat továbbra is fent hagyhatod, de ha újat töltesz fel az ő zenéikkel, akkor azt már le fogja tiltani, mert már nincs jogosultságod használni...
Valamikor nem volt ez ennyire bonyolult, most már minden fotó jogvédett lehet, tényleg vészes felhasználni öket. Én is fotózok, de eddig nem foglalkoztam a védelemmel, de ha szeretném öket megvédeni, milyen módon lehet, vizjel vagy ilyesmi? A nevemet alá szoktam irni, de az persze kivágható.
Még a Youtubeval kapcsolatban azt vettem észre, hogy a feltöltött videóim /föleg a koncertfelvételek/ minősége sokat romlik már feltöltve. Évek óta rakok fel, de egy ideje figyelem, hogy szétesik vagy bekockázik a kép.





a bonyolultságban, engedély szükségességében semmi nem változott. csak most sokkal könnyebb és többen is művelik a tartalom felhasználást, megosztást, ezért sokkal többen sértik mások jogait, amit egyre inkább kénytelenek védeni a jogtulajdonosaik, hogy ne érje őket kár emiatt.
jó megoldás nincs, csak kisebb/nagyobb kompromisszumok. minden vízjel ronda, csökkenti az élvezeti értéket, nem csak lopni, lájkollni, megosztani is kevésbé akarják az emberek - viszont csökken az esélye is, hogy lopni fogják.
ha diszkrét, kicsi, nem zavaró a vízjel, akkor meg pont az értelme szűnik meg, mert nem zavaró, nincs útban, nem csökkenti az élvezeti értéket, így nem akadályozza a lopást sem.
ha a szélén, vagy nem zavaró helyen van a vízjel, akkor könnyű levágni, leretusálni. ha nem ilyen helyen van, akkor meg elcsúfítja a képet, viszont cserébe nem kell majd azon aggódnod, hogy mások ellopták.
álltalában a fejlődési út az, hogy eleinte nem érdekel, ki mit csinál a képeiddel, talán még örülsz is neki. aztán minél többen lopják a képeidet, minéll több ollyan helyen látod, ahova oda sem adtad volna, vagy legalább az árát megkérted volna, rászoksz a vízjelezésre, minél többször leretusálják, levágják, olvashatatllanná teszik (akár csak maguk a különféle weboldallak újratömörítései is), annál nagyobb, erősebb vízjeleket kezdesz használni, mert megunod a hadakozást a tolvajokkal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!