Valaki volt már Mondoconon? Hogy működnek ott a dolgok?
Először is ne kövezzetek meg, nem tudtam milyen kategóriába tenni a kérdést.
Másodszor, pedig nagyon úgy néz ki, hogy megyek a nyári Conra. Kérdéseim:
-A jegyek nagyon hamar elfogynak? Tehát azon a napon egyből meg kell venni, amikor elérhetőek lesznek?
-Van-e ott valamilyen korhatár? Teszem azt 10 éves kor alatt nem lehet menni.
-Mikor kezdődik egyáltalán a rendezvény? (Hány órától hány óráig)
-Hogyha képet szeretnék kérni az egyik Cosplayertől, hogyan kell kérnem?
-Vannak-e még versenyek? (Pl.: rajz, történet) Ha igen, akkor hogyan mennek azon is a dolgok? És esetleg ott is van korhatár?
menjünk sorban :D
- nem hallottam még olyanról, hogy elfogytak volna a jegyek (egyszer talán, de az egyszeri rossz rendezés volt és nem megyek most bele), azért érdemes előre megvenni, mert egyrészt az early bird jegy olcsóbb, másrészt nem kell végigállnod a helybenvételes sort (bár állítólag az sem kegyetlenül vészes).
- korhatár nincs, családbarát a rendezvény.
- reggel 9 körül szokott lenni kapunyitás, este pedig attól függően, hogy van-e koncert vagy filmvetítés olyan 8 és 10 között szokott véget érni.
- "szia, lefotózhatlak?" vagy bármelyik variációja, nem harapnak a cosplayesek (arra figyelj, hogy ne nyilvánvalóan rosszkor akard lefotózni, mikor tele van a szája, vécére megy, félig szét van esve, öltözik át stb).
- nagyon sokféle verseny van, beküldős (rajzverseny, fanfictionverseny) és helyben nevezős is (beugró, evőpálcika-használó verseny), a Mondo facebookján ki szokták időben írni, hogy minek mikor van határideje, vagy mikor lesz magán a rendezvényen megtartva. korhatár itt sincs, a beküldött pályaművek nem lehetnek explicitek (a rajzverseny mondjuk pont a rugalmasabb kategória, művészi meztelenkedést még elfogadnak, konkrét pornót viszont már nem).
Köszönöm a válaszolónak ^ω^
És még annyi lenne a kérdésem, hogy pl.: pólók, kulcstartók, poszterek stb. milyen árban mozognak?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!