Milyen gólya szívatásokat tudtok?
Leírhatnád a régieket, hogy ne írjuk ugyanazokat, mert szerintem sok helyen vannak hasonló feladatok.
Nálunk egyébként elég gusztustalanok voltak, megpróbálom leírni azokat, amikre még emlékszem, nem most volt már, legalábbis ha a középsulisra gondolsz.
1. Beolajozott arccal kellett lisztből gumimacikat kiszedegetni
2. Nutellás pelenkát kinyalni
3. Valami többnapos kenyérbe késsel belevagdostak, abba pénzérméket rejtettek el, + meglocsolták a kenyeret kb. mindennel, ami eszükbe jutott (ketchup, majonéz, mustár, lekvár, meg nem is emlékszem már a többire), és ebből kellett kienni a pénzérméket.
4. Be kellett öltözni minden osztálynak egy adott téma szerint, írni kellett csoportindulót és azt elénekelni.
5. Volt valami béna táncos feladat is
6. Kotyvasztani kellett minden osztályból valakinek valami minél undorítóbb dolgot, és ezt egy másik osztályból való diáknak meg kellett ennie/innia
7. Hányásért pluszpont járt
8. Egymásról kellett lenyalni/leenni dolgokat
9. Kinézték maguknak a főgólyák minden osztályból a leghosszabb körmökkel(karmokkal) rendelkező lányt, akiknek trutyómóbl (sár összekeverve valamivel) kellett kihalászni talán pénzérméket.
Többre sajna már nem emlékszem, biztos volt még valami sporttal kapcsolatos is, meg még más gusztustalan feladatok, de tényleg nem most volt már a gólyaavatásom, amikor meg én voltam 12.-es, akkor hiányoztam a szívatásról, mert beteg voltam.
köszi!
A régiek: bekötött szemmel joghurtos banánnal etetni a másikat,tányérból fújni a lisztet mézes arccal addig amíg meg nincsenek a pénzérmék,lekváros kenyér evés madzagról és ezekhez hasonlók. a többire sajnos konkrétan nem emlékszem.
Jaa, ilyen bekötött szemmel való joghurtos banános etetés nálunk is volt.
Meg azt tudom, hogy voltak erősen szexuális jellegű feladatok is, leginkább amiatt volt nálunk pár konzervatívabb tanár kiakadva.
Menjetek már a szívatásokkal...
A gólyák alázásán kívül akartok valamit még?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!