Hogyan lett Tony Stark-ból a Vasember?
Figyelt kérdés
Láttam a 2008-as filmet, de én arra lennék kíváncsi, hogy az eredeti képregényben miért és milyen körülmények közözz építette meg a páncélját.
Előre is köszönöm a válaszokat.
2015. máj. 15. 20:53
1/3 anonim válasza:
Majdnem ugyanúgy, mint a filmben, csak eredetileg Vietnámban érte repesz a szívét.
2/3 anonim válasza:
Apja, Howard Stark gyártulajdonos volt, tőle örökölte Tony 21 éves korában a Stark Műveket, miután szülei meghaltak egy autóbalesetben egy elromlott fék hibájából. Első dolga volt megvásárolni a céget, mely szüleinek autóját építette, és kijavítani a hibát. A főleg hadiipari termeléssel foglalkozó cég tiszta bevétele Tony vezetése alatt lett milliós nagyságrendű. Tony úgy döntött, hogy személyesen vizsgálja meg pár tengerentúli gyáregységét. Egyik üzemének közelében, lázadók támadták meg csapatát és Tony működésbe hozott egy aknát menekülése közben, amelyből egy szétrobbanó repeszdarab a mellébe fúródott, veszélyesen közel a szívéhez. A lázadók vezetője, Wong-Csu, a rejtélyes gonosztevő Mandarin szolgája, elfogta Tony-t. Wong-Csu arra kényszeríttette Tony-t, hogy dolgozzon együtt egy másik fogollyal, Jinszen Ho-val, és tervezzen új fegyvereket neki. Stark és Jinszen ehelyett kitalált egy módot, hogy Stark-ot életben tartsák, készítve egy mellvértet, mely mozgásban tartotta a szívét. A mellvért csak egy része volt annak a páncélruhának, melynek segítségével szökni akartak Wong-Csu-tól. De amint Jinszen éppen feltöltötte a páncél energiacelláit, Wong-Csu emberei megérkeztek. Jinszen feláldozta életét, hogy Tony-nak legyen elég ideje a feltöltésre. Tony Stark Vasember lett. Miután legyőzte Wong-Csu-t, Vasember találkozott az Amerikai Légierő egy pilótájával, James Rhodes-al, akinek helikoptere lezuhant a dzsungelben. Vasember és Rhodes segítették egymás menekülését; Tony pedig később hálából helyet ajánlott Rhodey-nak a társaságnál. Az Egyesült Államokban kevés élvezet volt az aranyifjú Tony életében mivel mindig viselni kellett mellvértjét, hogy életben maradjon. Tony testőreként állította be Vasembert a nagyközönség felé, hogy magyarázza folyamatos jelenlétét a Stark Industries körül.
3/3 A kérdező kommentje:
Nagyon szépen köszönöm a válaszokat.
2015. máj. 17. 08:26
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!