Mi történt az Irigy Hónaljmiriggyel?
Kiégtek.
Évekkel ezelőtt elkezdték, mint minden zenész, paródiákat csináltak. Főként szórakoztatásért, és persze a pénzért is, de legalább a maguk urai voltak. Ebben az időszakban még tényleg jók voltak.
Aztán bekerültek a TV-be, a szórakoztatás csökkent (ha már csak kicsit jó, lesz néző) és inkább a pénzért. Munkává vált a szórakoztatás, lett egy főnökük: kell két hetente v. havonta egy műsor, különben mennek a levesbe.
Aztán mikor már a TV sem tudott jobbat helyettük és ők lettek a pótlék, akkor elkezdték csinálni, amit most csinálnak. Szánalmas, erőlködés, csak, hogy a pénzt felvegyék.
Élnek és virulnak, csak most már nem készítenek albumokat, a 2014-es "Válogatás nélküli lemez" volt az utolsó. A tagok szerint azért nem készítenek több albumot, mert 1. nincs is nagyon kit parodizálni, akiket lehet, abból sem jönne ki egy egész album, 2. ugye a letöltés hódít manapság, szóval nem nagyon éri már meg nekik albumot készíteni.
A műsoruk meg már 2010-ben befejeződött, 2011-ben volt róluk egy dokumentumfilm, amely az első 20 évükről készült. 2013-ban az Euróvíziós Dalfesztivált parodizálták, azóta nem készítenek műsorokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!