Mit szoltok ahhoz, hogy megszüntetik a Slágert?
Miért, te más szemszögből megvizsgáltat már a dolgot? Könnyű így látatlanban mocskosozni az ORTT-t. Akkor bezzeg nem volt mocskos, amikor pályázat nélkül hosszabbított egy évet a Slágernek.
Szépen kérlek, ne akard a szánkba adni a saját válaszodat.
Amúgy félreértés ne essék, én szerettem a Slágert is és a Danubiust is (érdekes, ők nem spiákolnak annyit, talán mert felfogták, hogy ennek tényleg eljött az ideje), szívesen hallgattam, de ez a dolog kicsit bonyolultabb annál, hogy egy "mocskos ORTT"-vel el lehessen mondani róla mindent. Különben lehet, hogy a Bochkornak nem szóltak a nagy rinyálása közepette, de a helyükre jövő rádió a Bumeráng stáb nagy részét átvette volna (vagy még mindig ezt szeretnék, nem tudom). Úgyhogy ne sírjon már a szája...
Azok nyertek, akik többet ígértek. Egy pályázatot viszont visszautasítottak, mondván, hogy irreális dolgokat ígértek benne. Szakmai berkekben a nyertes pályázatokról is így vélekednek. Az ORTT önként távozó elnöke szerint pedig, a visszadobott és a nyertes pályázatok között nem volt olyan lényegi eltérés, ami a különböző elbánást indokolná.
Mindehhez hozzátéve azt, hogy az ORTT-ben pártdelegáltak vannak túlnyomó többségben, és a nyertes pályázatokat benyújtó cégek sok szállal a Fideszhez illetve az MSZP-hez köthetők, igen naivnak kell lenni ahhoz, hogy ne lássuk mi is az összefüggés a Sláger és a Danubius levétele és Majtényi László lemondása között.
De nem kell a dolgok elébe rohanni. Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Meg kell várni, hogy azokat a feltételeket, amikkel nyertek, valóban tudják e teljesíteni az új adók. Ha nem, akkor azért felelősségre kell vonni mind a pályázatok elbírálóit, mind a pályázatot benyújtó cégek vezetőit, és egyszerű szerződésmódosítással, illetve vezetőségi cserével nem lehet megelégedni!!!
Ha ilyen pofátlanul próbálják majd eltusolni a dolgot, akkor ki fog borulni a bili, és minden felelős lógni fog.
Aki hatalmával visszaélve kisajátítja a kultúrát, és nyíltan, többszöri figyelmeztetés ellenére is hűtlenül kezeli a közvagyont, az kötelet érdemel. Legyen az Fideszes, MSZP-és, akárki.
Tény, hogy gusztustalanul felosztották a két frekvenciát jobb- és baloldalra. Undorító, hogy a politika ilyen nyíltan jelen lehet már a műsorszolgáltatóknál.
Ugyanakkor szinte biztos vagyok benne, hogy a híresztelésekkel ellentétben a két új adó ugyanolyan jellegű zenét fog játszani, mint a megszűnők, az emberek pedig kb. 5 perc alatt elfelejtik, hogy a Sláger és a Danubius valaha létezett. Főleg, ha az állandó műsorok maradnak a helyükön (márpedig nagyjából ez a helyzet). Ez a nagy "népharag" minden esetben megjelenik, ha az átlagembert megfosztják a jól megszokott szórakozásától, pillanatok alatt le fog csillapodni.
Az ORTT nem feltétlenül mocskos népség, de a létezésük valóban tökéletesen felesleges.
Az új adók szolgáltatásának színvonala és a szerződésben foglaltak betartatása két külön kérdés.
Ha az új adók alacsonyabb színvonalú műsort szolgáltatnak, az a kultúrát és a közízlést sérti.
Ha az új adók nem tartják be a pályázataikban foglalt ígéreteket, az az üzleti etikát és a jogállamiságot sérti.
Én az utóbbi miatt jobban aggódok.
De érdekel, csak racionálisan gondolkodunk.
Azt ne felejtsd el, hogy azért hallgatták ezt a kettőt 3 millióan, mert ezek voltak egyedül az ország egész területén foghatók. Ha a két új szintén országos lesz ÉS tartani tudják az előzők színvonalát (nem lesz nehéz...), akkor ugyanúgy 3 millióan fogják hallgatni.
Amúgy nem mindegy, hogy hívják azt a rádiót, ahol ugyanúgy Bochkorék pofáznak reggelenként, ugyanazon a frekvencián, ugyanabban az időpontban? A magyar embernek a megszokottság kell, semmi más.
Hát merem remélni is h Boros-ék benne fognak benne "pofázni".
(Amit nem hiszek).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!