Mit gondoltok az írásomról? Véleményeket szeretnék kapni) Lent olvasható! Mi legyen a címe? (kicsit hosszú. )

Hogy miért szeretem? Magam sem tudom… mikor közeleg a nap, hogy újra láthatom egyre izgatottabb leszek. Visszafele számolom az órákat, a perceket… még 8 óra… még 2 óra… már csak 30 perc… a megállóban ülök, és várok rá… pillangók repkednek a gyomromban… már csak 1 perc… miért nem látom még a buszt? Miért nem jön? Hol lehet? A gondolatok csak úgy száguldoznak… és akkor meglátom… nem csak képzelődés… igen, ott jön a busz… megáll… kinyílik az ajtó… szállnak le az emberek… öregek… gyerekek… mikor már újra kétségbeesnék, meglátom Ő-t… önkéntelenül elmosolyodom… szívem a torkomba dobog… elindulok felé, szinte már szaladok… Ő is észrevesz… kitárja a karját, én meg boldogan simulok hozzá… belélegzem az illatát… nem tudok betelni vele… egyszerűen imádom… elgondolkodom, hogy mivel érdemeltem ki Ő-t… meghallom a hangját… nekem szól… csak nekem… nekem dörmögi: mizujs veled Picurim? Koncentrálnom kell, hogy válaszoljak… elmondhatnám, hogy mit érzek… hogy mennyire boldog vagyok… hogy napok óta vártam már ezt a pillanatot… hogy mennyire megnyugtat a közelsége… hogy nagyon szeretem… hogy örökre vele szeretnék maradni… mindezt nem mondom, csak ennyit: hiányoztál. Ha szeretné, kiolvashatja a szememből a sok el nem mondott szót. Hagyom, hogy a szemem beszéljen helyettem. Talán többet mond el, mint én…

Elindulunk hozzánk… csacsogok össze-vissza mindent… elmondom, hogy mit csináltam ma… hogy merre jártam… mindenről mesélek, csak az önfeledt boldogságomról ne kelljen… azt láthatja rajtam, vagy kiolvashassa a szememből, hisz úgy ragyog…

Megérkezünk… bemegyünk a szobámba… végre igazán kettesbe lehetünk. Megáll előttem… lassan megfogja mindkét kezem… a szívdobogásom felgyorsul… senki és semmi nem létezik… csak mi… a szemembe néz, és suttogva mondja: Szeretlek! Lassan lehajol hozzám… tudom, mi következik… égek belülről… régóta vágytam már rá… érezni akartam az ajkát az ajkamon… és most megtörtént… igen, megtörtént… tündérországba repít… érzem édes, puha ajkát, forró leheletét… nyelve körberajzolja az ajkam, majd óvatosan utat tör magának… a gondolatok elvesznek… mámoros pillanatok ezek… lassan elhúzódik… rám néz… legszívesebben könyörögnék neki… könyörögnék, hogy csókoljon még, de nem teszem… hagyom, hogy a szemem beszéljen helyettem… lehajtja a fejét és megcsókol újra… ugyanaz a részegítő érzés… nem lehet betelni vele… ez egy tökéletes pillanat… egy gyönyörű emlék…

A délután csodálatosan telik el… de múlik az idő… rohannak a percek… előbb még a szobámban voltunk… most már a buszon ül… mennie kell… nem akarom elengedni… szeretnék még egy pillanatot kapni… de nem… elment… észre se veszem, s a könnyeim legördülnek az arcomon… még csak egy perce ment el, de máris hiányzik, s kezdődik minden elölről…