Tragédia műélvezése: lelki aberáció kivetülése, vagy lélek nemesítő, erősítő módszer?

A drámának szerintem két oldala van: vagy épít, vagy pusztít minket. Hogy melyik történik a kettő közül, az a lélek erősségétől, világ és én képétől függ, valamint műveltségétől. Szerintem a dráma a felkészületlen és gyenge lélek számára fokozottan nagy veszélyforrás, mely elég negatív eredményt okozhat az illetőben.

Nemesít, ha képesek vagyunk jól értelmezni a látottakat, megtalálni a többletjelentést, okulni belőle és agyalni. Nemesít, mert képesek leszünk a film által még erősebb lelkünkkel pl beleélni magunk egy másik, beteg vagy hátrányos ember helyzetébe. (Pl rákos beteg, mint abban a bizonyos filmben, láttam mik történtek a színész nővel, ez az ember is hasonló borzalmakon megy most keresztül) Voltaképpen a film olyan tapasztalattal ruházza fel nézőjét, mintha már ő maga is átélt volna egy ilyen tragédiát, holott az csak egy színészi játék illúziója volt, semmi több.

Pusztít, ha képtelenek vagyunk elrugaszkodni a borzalmaktól, elnyel minket a film, regény stb... Ártó olyan esetben, ha nem elég fejlett én és világképünk, nem vagyunk képesek a látottakat "illúzióként" kezelni, ellenkezőleg, ÖSSZEMOSÓDIK a valóság és a művészet! Azt pedig gondolom, hogy nem kell ragozni, miféle borzalmakhoz vezethet... (Főleg ha labilis, gyenge mentálisan az illető)

Szerintem a dráma voltaképpen egy undorító méreg halmaz (hisz borzalmak száza vár bennünket, a fájdalmak arcunkba köpése pedig bár erősít minket, mégiscsak undorító és taszító dolog, hisz ki az az ember aki pl élvezettel nézi végig hogyan vernek halálra valakit, még ha csak egy illúzió is az egész?) de gyógyszer is lehet, feltéve ha erősek vagyunk hozzá.

Nektek mi a véleményetek?