Mit szóltok ehhez a műhöz? (Akinek van egy kis ideje, légyszíves olvassa el.

Kora este unott arccal vártam már a végzetem, mert gondoltam én, hogy test nélkül mit akarok, azt tehetem. Hiába vártam pörgött az idő, kong az óra, eljött nyolc, végzet sötét angyala helyett előttem állott a szürke polc. Könyvek közt kutatva, címében halálra utalva kerestem az olvasmányt, mit szívem áhított, míg testem az ágyban megfeszült, s szám ásított.

Ujjaim gerincről gerincre járva keresett, mint az árva ki anyját kutatja, kit már Lucifer morbid humora mulattatja, de a gyermek reménye hal meg utoljára, illetve gazdájával egyetemben a sötét úr párba várja. Szóval eltekintve attól, hogy a hasonlat kissé klisés, és a halálra váró unatkozó fiú története már-már mesés, az igazság az őt takaró leplet letaszítván különös képet mutat, a szegényes elme bizony más szellemén keresztül vág magának utat. Ezen gondolatszálon merengve akadt göcsörtös kezembe, mint az a bizonyos boglyában rejtőző tű, a Kis Libabőr, kiváló nyelvezetű, olvasói korosztályt nem megszabó, társadalmi szakadékokat áthidaló epikus mű. Lapjait forgatva, fejemet törve időmet temetve, de bizton állíthattam, ez a könyv azok közül való, mit silány életem egy „tartalmasabb” napján már legalább egyszer átnyálaztam. Kopott a kép, de nyilván való, hisz mikor is utoljára kézbevettem, nem olvastam könyveket, hanem inkább lapjaikból jókat ettem, s míg ez önmagában nem szorult volna komolyabban orvoslásra, cipőpasztát nyeltem köretnek, s vittek is gyomormosásra.

Különös érzés kézbe venni azon alapigazságok gyűjteményét, mi már jóval születésem előtt hirdette az önmegtartóztatás áldásos igéjét, s beadta nők erkölcsinek védelmében hozandó egyértelműen fontos határozatok igényét. Lehet, hogy picit zavaros a történet, de itt ne tedd még félre, hisz a fantázia gyöngylakkú ébenfa hajóján most evezünk délre, oda megyünk, mit a madarak elkerülnek, ha leköltöznek télre, a gyönyörűségében egyedülálló Ciprus szigetére.

A sziget min megvalósult Orwell durva álma, egy udvarban mit sújtott Gúnár úr diktatúrája. Disznó helyett lúd? Ez őt nem zavarta, a hatalmat akarta, s magához is ragadta. Nap, mint nap gyúlt lángra haragja, mitől rettegett a nép apraja nagyja. Seregnyi szolga vonatozva, előtte állt sorba, mind tudta a dolgát, s jaj volt annak, ki dőre a feladat az, ha kell, a holdra utazz, de mindig legyen az úr asztalán valami lőre. Aki szolga, s feladata, hogy messzire talpaljon Gúnár érdekében, arról nem szólt a könyv, ha halálát lelte, csak akkor, ha visszatért életében, hisz az a fontos, mit lejegyzett egyből Kukori a gondos. Az kiváltó ok az tisztázott, lényegtelen, hogy mit látott, ha hazatért, hát indulhatott vissza, hisz az úr a napját végig issza. Újabb hazatértét egy másik mű forszírozza. Luna a liba ki a szigort félvállról vette, s magát, mint jogos tulajdont kellette, a helyi hierarchiát ejtette, végzetét kihívta, s meg is bosszulta magát a tette. Gúnár dühe klasszikus novellának mondható, rövid velős monológ, s a végén véres csattanó. Szegény Luna saját bőrén tanulta meg, mit szabad és mit is nem, és azt az örök igazságot, hogy erőfölényben van a másik nem. Kifeszítették szegény párát, a mező szélén egy éles kőre, megrohadván nem maradt más, mint Luna alvadt vértől ékes bőre. A kis Libabőr története nem épp az, mint vártam volna, így csak annak ajánlom kinek tényleg nincsen épp jobb dolga. Tanulságként levonható hogy az írója teljesen amatőr, és az egésztől kiráz a hideg. Huhh, mi ez? Libabőr?