Egy 9 emeletes házban lakok.Hogyan tudnék galambokat befogni és utána reptetni őket az ablakon keresztűl úgy,hogy utána vissza jöjjenek táplálékért. Hogyan értessem meg velük,hogy nem akarom őket bántani és nem kell félniük tőlem?

Nekem van galambom 12 éves már! 😃 ..aki itt született nálam az erkélyen és itt hagyta az anyja az apró 3 napos kicsit. Aztán én neveltem fel fecskendőből adagolt búzadara és víz keverékével kezdve és melegvízzel töltött vizespalack volt a pótmama melege, amit időnként cserélgetni kellett mellette.

Sőt azóta a párja is megvan, ő hozta be. Már itt is maradt egyik kislány galamb, aki nemrég született, már rivalizál az anyjával, ezért mindig összeverekednek, amikor éppen rajtuk van a párosodás, hogy kinek csináljon az általam nevelt fiú madár kisgalambot.

Persze a kisgalamot szereti jobban, ezért az anyja időnként megtépi.

Ez úgy kezdődött, hogy az erkélyre beköltözött még 2006 körül egy galamb pár.

Aztán jöttek újabbak is.

Adtam nekik enni rendszeresen. Ennyi elég volt. A kicsik már barátként néztek rám, ha nem akartam semmit rájuk erőltetni.

Pl nem akartam addig akaratuk ellenére megfogni őket, amíg ők nem jüttek a vállamra a fülemet csipegetni. Viszont sokszpr etettem a kezemből őket.

Aztán 2008 szeptemberében egyik nagyon lapulós kislánynak született gyereke, vagyis tobásból kicsi galamb. Kb három napig etették, aztán egy hűvösebb szeptemberi napon egyedül volt a kicsi hosszan és nem jöttek a szülők.

Akkor behoztam a kicsit a tenyeremben megmelengetni, de mégis kivittem, hátha keresi az anyja a kicsi rózsaszínű kisgalambot, akinek még oldalra dőlt a feje, annyira gyenge volt.

Aztán csak nem jöttek a szülők és behoztam, azzal, hogy majd én felnevelem.

Épp akkoriban elvesztettem a munkámat, így időm is volt vele foglalkozni.

Éjszaka kétszer is megnéztem, elég meleg-e a cíz a pótmama-flakonban és cseréltem ha kellett.

Megtapintottam a begyét, ha laposodott, akkor műanyag fecskendőbe töltött víz és búzadara keverékével etettem.

Apránkánt nyomtam kicsiket a csőrébe, megváryam amíg lenyelte. Közben tapintottam a negyét, tele van-e már.

Na de nem szaporítom a szót.

Azóta van egy 12 éves galambim már (szeptemberben töltötte).

Legelőször nem azonnal lesz kezes és barátkozó egy galamb.

Mindig mindenben a kedvében kell járni. Pl. ha nem akarja, hogy megfogjuk, akor nem szabad erőltetni.

A kicsit nyilván az első pillanattól kézbe kellett fogni, másképp nem tidom megetetni, de erre rájött, hogy más nem eteti meg raktam kívül. összekötötte a kaját a kezem érintésével.

Most már ógy vagyok vele, hogy egyszerűen rajong értem. Amikor meglát, már rohan, repül fel az ajtóra, hogy játsszak vereledjek vele, mivel fiú madár.

A "verekedést" úgy kell elkéozelni, hogy én finoman megérintem, borzolom, megsimogatom a tollát, ő meg jól megkopogtatja a kezemet és a szárnyával jól elver.

Ilyenkor a játék után leveszem a kezembe és összebújunk, megpuszilgatom (azóta nem tudok komolyabban megfázni vagy megbetegedni mert edzi az immunrendszetemet).

Oda bújik hozzám, én símogatom finom apró érintésekkel a tollát, közben ő odalapul hpzzám, becsukja a ízemét és sokszor úgy alszik el.

Reggel oda szokott ülni az ágy fejrészéhez, kifelé fordítja a farkát (ezt megranulta hova kell tennie). Ott kuksol a fejemhez bújva, hogy mikor ébred a gazdi, hogy játszani lehessen velem.

Amikor felébredek, vagy épp valahonnan haza jövök, akkor elkezd forogni örömében és néz rám örömmel.

Ha télen ki akar menni, akkor az ablakban néz kifelé és kiabűl nekem.

Amikor kint van, akkor kinézrk, a vállamra száll és forogva turbékol mély búgó hangon a fülembe, közben meg-megérinti minden forgásnál a fülem, mélyen bele turbékolva.

Olyan értelmesen néz rám, fel az arcomba, amikor valamit beszélek neki, munt ha minden szót értene.

Megkockáztatom, hogy nagyrészt tidja miről beszélek.

Szóval lehet galambot emberközeliként nevelni, hogy olyan legyen mint egy kutya vagy macdkam fe ennél jóval közelebbinek érzem magamhoz, sokszor emberi vonásokat veszek észre a viselkedésében, hiszen mindent tőlem tanult. Hiheyetlenül, meglepően okos a galamb!

Még én vagyok...

Kicsi, pár éves koromtól szereyem a galambokat.

Már akkor szerettem volna közelebb kerülni hozzájuk.

Most már 65 éves vagyok, de egyszer csak valóra kell váltani az embernek a gyermekkori álmait! 😉

[link]