Ti melyik hobbit kezdenétek el inkább?
Tudom ezt mindenkinek magának kell eldönteni, de segíteni mérlegelni, vagy ésszerű érveket úgy gondolom, hogy minden ember tud mondani.
Szóval most jutottam oda, hogy már dolgozok, és tudok pénzt szánni a hobbijaimra, azonban mindenre most nem jut, így kénytelen vagyok választani.
Az egyik az airsoftozás, a másik pedig a videojátékok.
Az airsoft úgy 100 ezer forintot emésztene fel, míg egy a videojáték a konzol árát, és néhány játékot. Ez nagyjából 70-80 ezer volna. Az airsoft mellett szól, hogy elég szórakoztató volna nekem, mivel szeretem a fegyvereket, harcot, történelmet, kézzel fogható, tehát lekötne, viszont a játékok meg lehetnek változatosak, és azzal is elvolnék szerintem.
Köszönöm első, ez is jó szempont!
Utolsó, igen, úgyis lehet, de vennék szívesen egy fegyvert akár itthonra is dísznek. Nem úgy venném, hogy na ez jó lesz, hanem tudatosan egy kedvenc modellt.
4 vagyok.
Mert lekot, interaktiv es egy jobb sztoriju olyan, mint egy film. Mindig van mas valasztas, olyan, aminek adok egy masik eselyt es megtetszik. A deaignerek hogyan gondolkodnak es epitik a palyat, az lenyugoz a mai napig. Meg tetszik, hogyan fejlodott az egesz, mert mar olyan 25 eve jatszom.
Ez olyan, mint masoknal a filmezes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!