Ti hogyan reagáljátok le, ha valaki mesének hívja az animéket, vagy azt mondja rájuk, hogy gyerekesek?
A japán anime szó a rajzfilm megfelelője, így nem mese, mint ahogy a köztudatban elterjedt mesék is rajzfilmek.
A mese egy irodalmi műfaj, teljesen más médiumba tartozik. A mesét olvasod, vagy régen szájról-szájra terjedtek, így akkor hallgatták. Vannak népmesék és műmesék. Vannak gyerekmesék és felnőttmesék is. Ha a mesét mint fogalmat úgy használod, hogy kitalált történet, akkor bármelyik könyv mese. Viszont a mesék inkább a novellákra hasonlítanak, rövidek, egy szálon futnak, kevés szereplőjük van, illetve a mesék többsége egyszerű történetvezetéssel és nyelvezettel rendelkeznek.
A rajzfilmek ezzel szemben általában a TV-be készülnek, tehát teljesen más médiumban kerülnek bemutatásra. A rajzfilmek lehetnek meseadaptációk (pl. Magyar népmesék, Grimm-mesék, stb.), de attól még a rajzfilm rajzfilm marad. A rajzfilmeken belül is vannak gyerekeknek és felnőtteknek szóló műfajok, ahogy az animéknek is megvan a célközönségük.
Mosolyognék rájuk.
Részben igazuk van részben nincs.
Vannak felnőtteknek szánt művek és gyerekeknek szánt művek is.
Ajánlanék (mutatnék) pár felnőttebeknek való sztorit Death Note Parasyte the Maximum, Ajin, Kanaberi, High School DXD-ét nézzék meg előbb ezek közül valamelyiket aztán ítélkezzenek...
Gyerekeknek szánt művek ezek tényleg gyerekesek. :)
Sehogy. A baráti köröm nem néz animét, én meg nem hirdetem világgá, hogy én igen.
Amúgy net tele van cringy echi, gyerekes shounen animékkel, így a kijelentés részben helytálló.
Bár ez olyan mintha azt mondanám, hogy a "Filmek gyerekesek", mert van olyan ami gyerekeknek készül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!