Csak szerintem szörnyen ízléstelen? (többi lent)
Oké, szóval csak úgy poénból rátévedtem az AnimeAddicts-ra és belenéztem a szezon kedvence szavazásba. Gondoltam, hogy nem sok minőséget lelek majd a Top 5 nézői kedvencben, de amikor megláttam hogy a szezon eddig toplistását, akkor agyhalált kaptam. EGY SHOTACON. EGY ELCSESZETT SHOTACON. Még simán túltenném magam, ha csak a szokványos shounen-hárem szutykokat látnám ott, de ez most tényleg kiverte nállam a biztosítékot. De komolyan, még a yaoi szennyen valahogy túlteszem magam, de még abból is a pedofil változatot kapják fel? Azért az ízléstelenségnek is van határa, a pedofil soft-pornó meg szerintem dúrván túllépi azt. Kérlek nyugtassatok meg, hogy nem én vagyok ezzel egyedül, mert kezdem igazán szégyellni, hogy ilyen az animés szubkultúra.
Egyébként ha valaki kíváncsi rá, az említett mestermű Super Lovers névre hallgat (már a címe is bíztató).
#8as vagyok
Nos, nekem őszintén semmi bajom vele amíg nézitek, az mindenkinek a saját dolga. Természetesen én is láttam már hentait, még yuri tartalmút is (ez szerintem a legtöbb emberről itt elmondható). A különbség ott kezdődik, hogy mi nem dicsekszünk vele, posztolgatunk róla, kötjük minden ember orrára. A pornó az pornó és úgy is kezeljük. (természetesen nem beszélhetek mindenki nevében, de az átlagok törvényének teljesen megfelel ez a kijelentés).
A magyar animés internet teli van BL tartalommal és ez egyből elijeszti azt aki még nem látott animét, aki így el is ítéli az egész műfajt.
A Shingekit meg én nem keverném bele, mert egy C-kategóriás slasher filmben is durvább dolgok vannak, és mégha olyan durva lenne is, a pedofil melegpornó szerintem még úgy is kevésbé elfogadott dolog társadalmilag...
Én személy szerint nem igazán kedvelem a hentai-t semmilyen formában, de elismerem izgi lehet sokak számára, ez a kérdés nem is érdekel annyira.
Szintén érdekes téma lehet az azonos neműek szerelme.
Egy-két shoujo ai-t végig is néztem.
Érdekes lehet sokaknak az azonos neműek szexualitása is. (yaoi, yuri)
Aki akarja nézze ezeket. De, ahogy írták is a pornográf tartalmakra való utalás, arról való témázás nem valóak általános élő vagy internetes közösségi fórumokba. Valóak viszont a fórumok külön erre kijelölt részlegeibe, erre nyitott baráti körökben való beszélgetésekbe.
Az azonos neműek szerelmére- főleg a szexuális tartalomra- ugyanez vonatkozik csak sokkal nyomatékosabban, mert ez a megfelelő neműek- de nemcsak náluk- körében erős és természetes viszolygást válthat ki (én speciel a fiúkra és a shounen ai/ yaoi-ra vonatkozóan állíthatom ezt, a lányok és a shoujo ai/yuri viszonyáról jóval kevesebbet tudok). (Ne toljuk már azt a pofájukba!)
Az ilyetén pedofilszerű tartalom viszont az én véleményem szerint már mentség nélkül visszataszító.
Az összes felsorolt kategóriára egyaránt vonatkozik, hogy nagymértékű dekadenciát mutat az, ha ilyenek a legfelkapottabb, legkedveltebb művek akár tartósan akár ideiglenesen. Történjen ez akár 2005-ben, akár 2016-ban, akár 2020-ban stb. Miért? Mert nem értéket és nem minőséget közvetítenek. Olyan ez, mint az édesség: finom, néha eszünk egy keveset, élvezzük, de egészségtelenek, és akkor vagyunk egészségesek, ha általában egy jó húslevest (vagy akármi ilyesmit) eszünk meg szívesebben ebédre, azt jóval nagyobbra értékeljük stb....
(A shoujo ai/ shounen ai miért nem közvetíthetnek értéket? Bajod van a homoszexualitással? Nem. A téma már így is kényes. Az animés megvalósítása [erről csak közvetett ismereteim vannak, shoujo ai-ban néhány közvetlen is] és a fanok kommunikációja erről nem, hogy elősegítené a helyzetről alkotott kép tisztaságát, hanem inkább torzít rajta.)
*Mindez egyéni tapasztalatok alapján. Ha van értéket képviselő mű, ami a téma kényességének megfelelő tartalommal és minőségű megvalósítással rendelkezik. (Az nyilván nem elégséges ehhez, ha a történet jól kidolgozott dramaturgiával és/vagy jó grafikával, zenével rendelkezik. Jóval nagyobb elvárásoknak kellene megfelelnie, mint egy jó romantikus vagy dráma animének.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!