TOP10 anime szerinted?





Már nagyon sok jót felsoroltak de azért még maradtak ki szerintem.Nekem örök kedvenc(az FMAB mellett) a 07-ghost.Csak egy baj van az animével mégpedig az hogy ott hagyták abba ahol a manga kezdett épp beindulni.Egy nagyon jól kidolgozott anime/manga.Fantasy de szerintem elég realisztikus a megvalósítás (a fantasy elemeken kívül)és morális és egyéb kérdéseket is boncolgat.A főszereplő jellefejlődése is remekül nyomonkövethető.A története egy katonai akadémián kezdődik ahol a főszereplő(egy katonai rabszolga aki szintén ott tanul)amnéziás és véletlenül kihallgat egy beszélgetést ami miatt emlékek törnek rá.Ezután dezertőrként üldözik és egy templomba kerül.Tovább nem írom a sztorit mert nagyon lehetne még nyújtani.Én csakis ajánlani tudom szerintem alap darab.
Pandora Hearts:Az elején "bedobják a mély ízbe a nézőt".
Oz Bezarius egy hercegi ház tagja és a felnőtte avtási ceremóniáját a következő napon rendezik, szóval folynak az előkészületek.Azonban vannak olyanok akik szerint jobb lett volna ha Oz meg se születik.Az Abbysba dobják Ozt ahol találkozik Aliceszal.A történet további részeiben Alice emlékeit keresik és ezenkívül sok érdekes dolog derül ki.
Most erre a kettőre volt csak energiám és bocsi a hiányos leírásért.Nem akartam spoilerezni.





TOP 1: Shigatsu wa kimi no usa: A legtisztább szerelem, ami nem valósulhat be a halál karmai miatt, és ezzel nem csak egy szerelmes párt törnek össze, hanem egy tehetséges hegedű művészt is!!!(A lány hal meg itt, gyönyörű metafórákkal, hasonlatokkal körbe véve)
TOP 2: Chrono Crusade: Itt a szerelmesek egymásértzt áldozzák fel az életüket.
TOP 3: Sakurasau no pet na kanau: Itt is művészetről van szó, és egy dinka a főszereplő, nem kettyós, hanem nem ismeri fel a lány az érzéseket, mert egy zseni, és közben bele szeret egy fiúba akinek a tehetsége 10-ből 2 a lány pedig egy nemzetközileg elismert festő, de vicces az anime, van benne bolondos szereplő és van benne szerelmi háromszög is.
Top 4: Kaichou wa maid sama: Itt egy menő srác az egyik fél a szerelemben a lány pedig egy mindenre eltökélt vezető típus, mivel az iskolájában szinte csak fiúk vannak és ő a "hadvezér" kösztik, így nagyon tisztelik. A srávnak megkell tartani egy titkot, miszerint a lány pincérnő ,mert akkor az összes tisztelet elveszne az emberek szemében, de a fiú főleg azért tartja meg ezt a titkot, mert csak magának akarja a lányt. Szórakoztató a sztori!XD
TOP 5: Toradora: Ebben egy félelmetes magas srác és egy az iskolában nagyon híres harcos alacsony "zsebtigris"-ről van szó. Az elején olyanok mintha testvérek lennének, de mindketten vonzódnak egymás iránt, és amikor a lány egyszer nagy bajba kerül, szinte a halál szélén van, akkor elmonta véletlenül a fiúnak, hogy szerelmes belé, mert azt hitte, hogy egy másik személlyel beszélget.<3
TOP 6: Mayo chiki: Ez egy kicsit perverz, de ennyi kell is bele, itt szintén egy titkok tartásról van szó miszerint a jóképű inas nem is fiú hanem egy lány, és ha ez kiderül amiröl csak az inas úrnője és annak családja tud, akkor kitagadják a családból. De ittis szintén kialakul a szerelem, mert az élet értelme a szerelem!XD
TOP 7: Chihayafuru: Ez egy szerelmes versengős anime, amiben szintén megjelenik a szerelmi háromszög, nagyon szeretem, az elszántság példaképje.
TOP 8: Say i love you: Menő srác és egy teljesen átlag lány szerelme, de ahogy halad az anime a lány egyre és egyre szebb lesz, és már mindenki irigyli a barátnőjét.XD
TOP 9: Oda Nobuna no yabou: Itt egy srác egy játék nyomán valahogy vissza megy múltba, és kiszemeli japán legszebb lányát: a hercegnőt. Történnek itt háborúk, halál közeli élmények, és egy-egy kis perverz mondoat, gondolat sór is végég fut. Elég bonyolult, de érdekes, a történelemmel is összefügg.<3
TOP 10: NOragami: Ezt is nagyon szeretem, mert minden van benne, irigység, szerelem, varázslat, harcok.XXD
Ráadás:Kampfer: (Ezt nem tudtam besorolni, nem azért mert nem szeretem, hanem ,ert nem tudom eldönteni a helyét.) Itt egy fiú átváltozik lánnyá, mert csak lányok lehetnek kampferek, és itt mindenki beleszeret a lány énjébe legyen az illető lány vagy fiú.XD Bálványozzák, mert annyira csinos, menő és erős. Nagyon szeretem, van benne tűz erő, víz erő nameg, hogy is mondjam elbűvölés, hipnotizálás, de szinte elenyésző mennyiségben. Itt mindenkinek elsárgul az agya ha valakivel meglátják a lányt (Natsurut).XD<3
Ezeket főleg lányoknak ajánlom, mert mindegyiknek a középpontja a szerelem!!!XXD
1.Given-Igaz yaoi,de aranyos és nagyon szomorú a hátértörténete és zenélnek is benne
2.Tokyo Ghoul-(szerintem mindenki ismeri)
3.Death Parade-Na erről írok mert szerintem senki sem ismeri...a halál a fő téma és igazán tanulságos
4.Charlotte-hát ilyen varázslós
5.Aho girl-lolol tudom semmi nincs benne konkrétan de azért vicces,és ha jobban belegondolsz szomorú is
6.Mirai Nikki-konkrétan utálom a yandereket,de ennek nagyon tetszett a storyja
7.Angels of Death-(most nem jut szembe a japán neve)na de,ez is ilyen életedért küzdez a Rachel lánnyak lesz egy társa különböző szintek stb
8.Back street girls-újjaban 1 idiot anime lolol
9.Hitorijime my hero-yaoi hehe
10.Pretty derby-ilyen sportos anime a végére





Nekem a legjobban a:
1. Jujutsu Kasein
2. Assassination classroom
3. The promis neverland
4. Naruto
5. Bokuno hero academia
6. Hunter❌Hunter
7. Naruto sipudenh
8. Boruto
9. Silent Voice
10. Miraculous
11. Lovely complex
A leges leges legjobban a Jujutsu Kasein egy fiúról szól
aki le nyél egy elátkozott újat. Beléköltözik sukuna és ennyi...





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!