Petra és Rivaille szerelmesek voltak egymásba?
SPOILER
a manga egyik részében Levi megemlíti, hogy kevés ember fontos számára, de Petra az volt... ;A;
Nem akartak szerintem.A mangát nem ismerem.Csak Petra kedvelte Levit és az apja szerette volna ha összeházasodnak.Levinek csak társ volt.
SZERINTEM
Miért kell feltétlenül szerelemmel szeretnie ahhoz, hogy fájjon neki a halála?
Nagyon kedves lány volt (számomra néha túlságosan is), ráadásul az osztagának egy fontos tagja, akivel azalatt a három-négy év alatt valamennyire összeszoktak. Levi nem volt szerelmes Petrába, csupán kialakult köztük (ahogy az osztag többi tagjával is) egy kölcsönös bizalom, egy bajtársi kötelék, ami ugyanúgy fáj, ha elszakad.
Az lehetett szerintem félrevezető, hogy Petra holttestét kicsivel többet mutatták, mint Eldét, Guntherét, vagy Oluoét. Ez nem rejtett utalás, mindössze annyi, hogy Petra volt a legéletvidámabb közülük, emellett az egyetlen lány, szóval az ő elvesztése okozta (okozhatta) a legnagyobb törést a nézőben, ezzel tudták leginkább érzékeltetni, hogy még a mosolygós, ártatlan emberek is áldozatul eshetnek.
Meg persze ott volt az a levél Petra apjánál. Szerintem az öreg csak félreértett valamit, és azt hitte, hogy a lánya végre szerelmes lett, és máris hozzá akar menni az illetőhöz. Egy féltő apuka a legkisebb szónak is nagy jelentőséget tulajdoníthat, hamis feltételezésekbe bocsátkozhat. Szerintem Petra csak szimpla tiszteletet érzett a hadnagy iránt, talán még valamiféle rajongást is, mint Eren, de semmi többet. Ezt fejtette ki a levélben, és ezt értette félre a kedves apuka, majd adta tovább Levinak, aki (a férfi állítása után arra gondolva, hogy a lány szerelmes volt valakibe, és már soha nem élhet boldog életet, soha nem érezhet újra nem hogy szerelmet, de az égvilágon semmit, ráadásul ezt nemsokára az apjának is el kell mondania) emiatt még inkább összetört, ezért nézett úgy, ahogy.
Szóval nem kell aggódni, Levi és Petra között nem volt romantikus kapcsolat, és (a mangakának köszönhetően) nem is lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!