Kezdőoldal » Szórakozás » Anime, manga » Dragon ball - ha csak 1000...

Dragon ball - ha csak 1000 évente egy szuper csillagharcos van, hogyan sikerült ezt a szintet többeknek elérniük?

Figyelt kérdés

A legenda szerint minden 1000 évben születik egy szuper csillagharcos, akinek az ereje jóval magasabb a társainál.

Amikor Dermesztő elpusztította a Vegeta bolygót, akkor egyetlen csillagharcos sem tudott neki ellenállni, ráadásul még át sem kellet változnia, annyira gyengék voltak az ellenfelei.


Ez után a Songoku elleni küzdelemben Dermesztő többször is átváltozott, majd végül felvette végső, és legerősebb alakját. Ez után Songokunak úgy sikerült legyőznie, hogy átváltozott szuper csillagharcossá. Ebben az állapotában - pedig előtte elég sok sérülést elszenvedett - könnyűszerrel legyőzte Dermesztőt, akinek még csak esélye sem volt ellene.


Songoku lenne az a csillagharcos, akiről az 1000 éves legenda szól?

A történetnek ezen a szakaszán úgy tűnt a dolog, hogy igen, mert Dermesztő volt az univerzum ura, és könnyűszerrel legyőzte őt Songoku.

Viszont amikor erősebb ellenfelek jöttek, Vegíta addig edzett, hogy neki is sikerült elérnie a szuper csillagharcosi szintet. Később a fiaik is szuper csillagharcosok lettek, ráadásul gyerekkorukban, és eléggé könnyem. Ezzel öt szuper csillagharcos lett, amivel meg is dőlt az 1000 éves legenda, hiszen az összes élő csillagharcos elérte ezt a szintet.


Persze gondolhatnék arra, hogy a normál szuper csillagharcosi szint nem az, amiről a legenda szól. A Dragon Ball Gt-ben Songoku elérte a 4. szintű szuper csillagharcosi fokozatot, ezzel lehetne ő a legendás csillagharcos, csakhogy Vegítának is sikerült a dolog, igaz segítséggel.


Ezek szerint bármelyik csillagharcos képes lett volan könnyedén elérni az 1. szintű állapotot, de az elit harcosoknak a 3-4. szint sem okozott volna gondot.

Ha itt a Földön Songoten öt éves korában az anyja edzésével elérte a normál szuper csillagharcosi szintet, amivel könnyedén legyőzhette volna dermesztőt, akkor a Vegeta bolygón miért csak 1000 évente volt egy ilyen harcos?

Miért nem volt a többezer harcos közül legalább egy, akinek ez sikerült volna, ha egy öt éves gyereknek sikerült?


Valami nem stimmel a történettel, és a legendával kapcsolatban.


Hogyan is van a legenda? Milyen erős lenne az a harcos, akiről az 1000 éves legenda szól?

Ki volt 1000 évvel ezelőtt ez a harcos?



2012. jún. 4. 15:02
1 2 3 4
 21/38 anonim ***** válasza:

"..És egyébként a Brolly meg az összes többi dolog szerintem is hülyeség, mivel azok filmek, és nem pedig a sorozat része... Azt már csak utólag találták ki hozzá."


Biztos vagy benne? Akkor miért van az, hogy mikor Dermesztő után, Garbig Juniorral harcolnak, Garbig felidéz egy témát (1. vagy 2. moovie-ból) amikor az apja a mindenhatóval és a pici Gohannal küzdött és Gohan küldte a Halál Zónába. Ezekszerint mégis van köze a filmeknek a sorozathoz. Nemde?!

2013. aug. 27. 02:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/38 anonim ***** válasza:
89%

Olvastam itt jót is és hülyeségeket is!

A SuperSaiyan legendája valóban az alap SuperSaiyan 1-ről szól! De a többiek is elérték Akirama Toriyama biztos változtatott a történeten!

Még az normális hogy Vegita is eléri sok Edzésel mikor dühös! De az már valóban hülyeség hogy Goten és Trunks simán eléri a szintet , De ugy érzem az is számi hogy egy kissrác milyen erős lesz hogy az apjuk milyen állapotban vagy erőben! Például Gohan elégé gyenge lett. Visszont Goten könyedén eléri az ssj-t ! És Goten a cell játék alatt fogant! Ott már Goku és Vegita könyüszerrel SuperSaiyan-nek voltak.

2014. febr. 4. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/38 anonim válasza:
89%
Szerintem ez volt az egyik legjobb Dragon ballos kerdes,szerintem Gohan meg Goten orokolte az apja genjeitol a super saiya-jinsagot,mert nem saiyantol vannak a gyerekei,ezzel ellentetbe Bardock akkor hogy tudott atvaltozni a Bardock special-ban,mert tudom hogy egy kicsitt tovabb elnek a saiya-jinok mint az emberek,de szerintem nincs ezer ev kozottuk,plusz felmerul hogy akkor Vegita hogy tudott atvaltozni,hiszen o idosebb mint Goku,de kozottuk sincs 1000 ev...
2014. febr. 5. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/38 anonim ***** válasza:
64%
Szerintem ne próbáljatok magyarázatokat keresni, elvégre ez egy mese, amiben minden előfordulhat. Lehet hogy Goten úgy örökölte a "saya-jinságot", de az is lehet, hogy csak azért, mert az anyja földi ember volt, ellentétben Gokuval. Az is lehet, hogy csak sima szinkron hiba, vagy rosszul fordították le. (megesik) De az is lehet, hogy időközben a rendező meggondolta magát, hogy dermesztős részek után ne legyen vége egyből a sorozatnak.
2014. febr. 5. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/38 anonim válasza:
89%
Nem is szinkronhiba,és nem is gondolta meg magát,mert eredetileg a sorozatnak Cell saga után lett volna vége,de annyira népszerű volt, hogy még egy sagat legyártott melléje.
2014. jún. 18. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/38 anonim válasza:
91%

Nah, nem olvasom el az összes hozzászólást, de:

Broly és Goku egy napon születtek, ez nem gyanús?

A legenda szerint 1000 évente születik egy szuperharcos, azt viszont nem mondja, hogy a szuperharcos egy testben van. Most is ez történt: a szuperharcos megszületett, de kétfelé oszlott:

Son Goku kapta a harci zsenialitást, és az emberfeletti(csillagharcosfeletti) kitartást, illetve az önfeljesztére, erő növelésére való kiolthatatlan vágyat.

Broly kapta a tiszta erőt, és magát a legendás szuperharcos formát.

A kettő együtt adná az igazi legendás szuperharcost, képzeljétek el milyen volna :)

2015. jan. 12. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/38 anonim ***** válasza:
51%

"A legenda szerint 1000 évente születik egy szuperharcos, azt viszont nem mondja, hogy a szuperharcos egy testben van. Most is ez történt: a szuperharcos megszületett, de kétfelé oszlott"


Ebben igazad lehet, és van benn valami. Még songoku gyerekeit is megértem, hogy ők ezáltal át tudnak változni szupercsillagharcossá... DE mi van Vegitával? Ő nem akkor született, és nincs goku és vegita között 1000 év. Vegitánál borul ez az 1000 éves sztory... Akkor ő nem lehetne szuperharcos.

2015. jan. 13. 09:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/38 anonim ***** válasza:
Itt csak egy megoldás elképzelhető...: A sorozatot eredetileg a dermesztős részekig gondolták... Aztán a nagy sikerre való tekintettel berakták a cell, majd a boo-s részeket. Persze ezek is jók voltak, de ezzel borul az a legenda, amiről Vegita beszélt a sorozat elején.
2015. jan. 13. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/38 lakitibi válasza:
89%
2013-06-18 20:20 -es írónak igaza van de azt NE hagyd ki hogy Bardock visszaugrott az időben 1000 évet! mert az egyik bolygón harcoltak a társaival,mindenki megöltek aztán előugrik a lakosok közül az utolsó életben maradt és megüti aztán azt mondja hogy kapott egy jövő be látó képességet illetve időutazó képességet. Amikor Dermesztő megtámadja a Vegeta-t akkor visszaugrik 1000 évvel és onnantól meg azt hiszem leírta úgyhogy ennyi kész !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2015. jan. 22. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/38 anonim válasza:
89%
Csakhogy a sorozathoz aligha kapcsolódik a Broly-szál. A legenda valóban songokuról szólt valószínűleg dermesztő utáni részeket nem terveztek, csakhogy olyan népszerű volt a sorozat, hogy muszáj volt neki folytatás csinálni. A Dragon Ball GT részeket pedig ne keverjük ide, mert azok bélyegezték meg a sorozatot. A Dragon Ball mindig jött felfelé egyre izgalmasabb volt egészen 291. részig utána pedig kaptunk egy átlag alul teljesítő unalmas GT részeket pisiseknek való baromságot.
2015. febr. 3. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!