Milyen animék vannak depressziós, magányos, életunt főhőssel?

Sayonara zetsubou sensei-depressziós, életunt

Watamote-magányos

Tokyo magnitude 8.0 [link]

Csak akkor nézd ha a katasztrófafilmeket is szereted. Mirai, a főszereplő kislány ugyan nem depressziós, de egy elég életunt, akinek kb semmi sem jó, az egyetlen ami leköti, hogy a telefonját nyomkodja. (tipikus kiskamasz). Tokiót brutális erősségű földrengés éri, és ő a kisöcsévvel próbál hazajutni. A szüleik nélkül mentek el egy robotkiállításra, amit csak az öccse akart látni: És a tönkrement utak, vasút miatt gyalog próbálnak hazajutni. A történet elég realisztikus, senki se várjon tündérmesét aki belekezd.

Maeda Jun, híres zeneszerző, visual novel készítő és anime rendező egyik kedvenc figurája, aki életvidém, mégis vannak depressziós időszakai.

Ilyen a Clannad 2. évadban (Clannad After Story, 22 rész) a főszereplő srác, ott a 9. résztől kifejezetten párkapcsolatról szól, és hát elég tragikus. Teljesen összeomlik, mások hozzák ki a depiből.

A másik Maeda Jun anomében, a

Charlotte -ban

szintén haasonló figura a főhős, az a közepétől időugrós anime, és az egyik időszálban a láthatatlanná válni képes csaj figyeli meg, amikor depibe zuhan a srác, és kihozza onnan.

Mindkét figura súlyos depresszióba zuhan, és hikikomori-ként éli életét, csak ül a fotelben, videójátékozik, és/vagy tévézik, igénytelen játékokkal játszik, igénytelen tc másort néz, amelyek nem is érdeklik, és csak zabálja az igénytelen, egészségtelen konzerv kaját, többnyire mnden nap ugyanazt. Hetekig szenved ebben.

A Charlotte-ban

talán még a borderline szindróma is felbukkan benne, ugyanis visszaél különleges képességével és anyonszúrkál bárki, aki pillanatnyilag nem szipmatikus számára, mindezt kéjes kárörvendéssel, majd visszazuhan a közösnyös depibe. Ez már ráadásul borderline gyanús.

Elsőre a Hyouka jutott eszembe.

Charlotte- a főszereplő az elején nem olyan hanem szépen lassan omlik össze és kattan be azok miatt amik történtek vele.

SPOILER! (első 2-3 rész spoiler-e)

Inuyashiki: az elején már a géppé változott csávóból, a hatalma okán előbukkan a rejtett pszichopátiája, ám de depresszióval és közönnyel kombinálva. Ez túl meg a borderline szindróma keretein is, nagy ívben tojik arra, hogy mások szenvednek, sőt, közönyösen bemegy házakba csak úgy gyilkolászni, pici gyereket is, és teljes családokat. Közben higgadt közönnyel beszélget a kamaszlánnyal, a lány rokonainak vérbefagyott hullái közelében, hogy vajon milyen animét szeret, majd közli vele, hogy "na ez érdekes, azt a karaktert én is bírom", majd megöli a lányt is, mondván: "jót beszélgettünk". Tipikus, ahogy megjegyzi a családok kiírtása után, hogy "végre érzem, hogy élek", de ezt is majdnem közönyösen, depressziósan vigyorogva.

Egyébként sajnálatos módon én előbb az Inuyashiki live actiont láttam, az gyenge közepes lett, el is ment a kedvem az anime változat megtekintésétől egy időre. Mostanában kezdtem bele az animeváltozatba. Pedig sok-sok live action-ben csalódtam már, csak valahogy úgy alakult, hogy megnéztem mégis.

Ehhez képest az anime verzió első 3 része nagyon kifejező, a maga nemében! És izgalmas. Úgy döntötem, végignézem az anime változatot is.

- Charlotte

- Bár a Hyouka című animéből csak az első részt láttam, a főszereplő srác nagyon életút volt

- Watamote - magányos a főszereplő