Az átlag embertől kérdezem, aki nem fan, az anime mese?
Nem tudom, hogy sikerül-e elmagyarázni ezeket, de azért megpróbálom, az információkat a Googlen kerestem :
Mese jelentése: A mese epikai műfaj (az irodalom három műnemének egyike a líra és a dráma mellett) . A mai értelemben vett mese már kifejezetten gyermekeknek szól (gyermekmese) és a végkifejlet legtöbbször pozitív.
Rajzfilm: A rajzfilm ugyanis azt jelenti, amit szó szerint: rajzolt film. Nem hagyományos értelemben vett film, azaz nem videózzák a képet,hanem gyorsan egymás után rakják a rajzolt képkockákat, amellyel ugyanazt a hatást érik el, mint ha filmet néznénk.
Készülhet gyerekeknek, és felnőtteknek egyararánt, viszont az emberek a gyermekeknek készült mesének kezdték el nevezni,ezért is volt az, hogy egy tragikus eset után (egy gyerek kiugrott az emeleten, mert azt hitte elkapja a varázsfelhő) betiltották a Dragon Ballt egy ideig Magyarországon, pedig ennek az volt az oka, hogy gyerekeknek szánt műsorokkal mutatták egy időben.
Anime jelentése:"kézzel rajzolt vagy számítógéppel készült japán animáció". Többségében az animék rajzfilmek, viszont a CGI is annak számit. Ezen belül több célközönsége van, köztük felnőtteknek, illetve tinédzsernek is készülnek.Ezen kívül vannak a kodomo (jelentése: gyermek) animék, vagyis gyereknek készült rajzfilm, amelyeket vehetünk "mesének". Ilyen például a Helló Kitty, Pokémon, illetve ide tartoznak azok is, amelyeknek eredeti szerzője európai volt,viszont sokan nem is tudják, hogy ezek animék, mivel ezt japánok rajzolták meg,ezek is animének számítanak,ilyen a Nils Holgersson, (a főszereplő szinkronszínészének másik szerepe one Piece 786.részétől Big Mom hangja) Maja,a méhecske 1975,(Willey hangja az,aki gokunak,gohannak,és gotennek is a hangja),Barbapapa 1974,(hanggyártását ugyanaz csinálta, mint a Narutonak.A 2020-as Barbapapát már nem lehet animének nevezni, mert azt egy európai ország csinálta), 80 nap alatt a föld körül Willey Foggal(főszereplőnek a hangja a Food Warsban az igazgató hangja).
Összességében nem film és mese van, hanem film és rajzfilm, amelyekeknek csak egyik célközönsége a gyerekek, amit az emberek mesének nevezhetnek. Amik rajzoltak, mégis nagyobb korosztálynak vannak szánva ( South Park, Family Guy, Helluva Boss) azok már nem nevezhetőek annak, mivel szerintem hogyha egy gyereknek azt mondaná valaki, hogy ez egy mese, akkor minden gond nélkül elkezdené nézni őket, amiből jó nem sülhet ki, szóval nem szabad ilyen könnyen használni ezt a szót. Amiben hús-vér szereplők vannak, azok a filmhez tartoznak, mivel a rajzfilmben rajzolt szereplők vannak, de attól függetlenül szólhat gyerekeknek. Szóval ahogyan írtad, hogyha 10 embernek megmutatja valaki a Dragon Ballt, akkor sem fogja mindenki mesének nevezni, mert azt a gyerekeknek készült rajzfilmeket nevezik.
Ha esetleg bizonytalan vagy, és nem hiszel mások véleményében, akkor ne gyakori kérdéseken, hanem googlen megnézheted ezeket személyesen. Ha nem sikerült elmagyaráznom, akkor sajnos nem tudok a kérdésedre válaszolni. Illetve ezek azok az oldalak, amiken az információkat találtam:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!