Szerinted melyik az az anime, amit az iskolákban, oktatási, nevelési célból meg kellene nézetni a diákokkal?
#29
Nem tudom hol látod, hogy oktatásról beszéltem mert többször is leírtam, hogy nevelés céljából ajánlanám az általam felsorolt animéket. Nyilván minden animében lehet találni valamit ami értékelhető vagy támadható, ettől függetlenül nem tartok minden létező animét érdemesnek arra, mint ami a kérdés volt.
A tipikus szezonos hype animéknél pedig általában mindig megvannak ezek a dolgok: "humor", erőszak, epicen erős/zseni főszereplő, szép grafika. Mivel ezek az animék főképp fiú gyerekeknek szólnak, mert ők szeretik legjobban az ilyen témákat (%-ban szerintem több 16év alatti ember néz animét mint 20+) ezért nyilván egy anime aminek a célközönsége nagyobb, több nézettséget fog kapni mint egy olyan anime ami az idősebb korosztálynak vagy lányoknak szól ezáltal alapból kissebb a célközönsége. Továbbá egy felhypeolt 16éves fiú nagyobb valószínűséggel zeng ódákat egy neki tetsző animéről fórumokon mint egy 20+éves. (legalábbis én többel találkozok) Ezáltal mégjobban terjed az anime és így lesz hype. Az elmúlt jó néhány évben hirtelen nem tudok egy animét se ami hype lett volna és ne lennének rá igazak az elején felsorolt kategóriák.
Tessék, téma kivesézve. Viszont ezt miért tartod jó ötletnek iskolai OKTATÁS céljára? Mit lehetne ezzel a témával szerinted elérni a diákoknál?
Az utolsó bekezdéseddel viszont teljesen egyetértek. Nem értem a hype animéket. Nem értem miért vicces amikor egy tsundere lány megüt egy fiút, nem értem miért bohóckodják el a komoly helyzeteket a karakterek, nem értem miért nincs karakterfejlődés vagy ha van is akkor valami mondvacsinált ok miatt 1-2rész alatt zajlik le, nem értem miért van tele egy történet logikai bakikkal, nem értem hogy a főgonoszoknak miért nincs rendes motivációjuk az esetek 90%-ban.
Max csak tippelni tudok, hogy miért van ez. Azért mert a készítőknek így nem kell túlzottan nagy energiát belefektetni se a történet írásba, se a karakterekbe, meg úgy igazán semmibe, mert bedob egy viccet és kész már nyomják is a 10/10et, megvan oldva. Aztán lehet kinyomni a manga fejezeteket dögivel. Mennyiség a minőség rovására.
Nem mindegy hogy az eszköz szentesíti a célt, vagy a cél az eszközt. Ha valaki látta a Goblin Slayer-t és Berserk(1997)-et, akkor tudja mire gondolok.
"%-ban szerintem több 16év alatti ember néz animét mint 20+"
Ami azt jelenti, nem :D Több 20 év feletti ember létezik, mint 16 év alatti, és nem növik ki annyian, mint az ember azt hinné
#31
Nem beszéltél, viszont én sem. Én az érvelésedet támadtam meg. :)
Ha azt az érvelést használjuk, hogy valami van benne, ami miatt érdemes bemutatni, akkor ez kb. minden animére igaz, erről beszéltem.
És arra akartam vele utalni, hogy nekem ennél több kell, hogy valamit kiemelj a többi anime közül, hogy azok miért annyivel jobbak oktatás/nevelés célra.
Továbbá szerintem, amiket a shounen-ekről leírtál, az rég nem igaz. Régen tényleg volt célközönség, de ma már minden korosztálynak nemtől függetlenül érdekesek ezek az animék. És ezért hívod őket "hype-olt"-nak.
Szerintem annak a "hype"-nak oka van. Ha megnézed a Kenja no Mago-t, amire ugyanúgy igaz, amit leírtál, mégsem lett "hype"-olt.
Pont ezért nevelési célból ugyanúgy jó darab lett a Kimetsu no Yaiba és a Jujutsu Kaisen. (Gondolom az elmúlt évek "felhype-olt" animéi alatt ezeket értjük.)
Amúgy én tudok jó pár olyat, ami "hype-olt" volt és nem igaz rá pl. az erőszak, ilyen "hype"-ot kapott a Kaguya-sama. Legalábbis, ha ugyanazt értjük "hype" alatt.
"Viszont ezt miért tartod jó ötletnek iskolai OKTATÁS céljára? Mit lehetne ezzel a témával szerinted elérni a diákoknál?"
Mit értünk "ezt" alatt?
Ha csak simán a vizuális médiát, akkor azért mert jobban leköti a mai fiatalokat, mint egy könyv, ezért a filmek, sorozatok fel tudnák váltani a könyveket, és sokkal jobban érdeklődnének iránta, miközben a mögöttes üzenetek ugyanúgy megmaradhatnának.
Specifikusan az anime lehet olyan szempontból jó, hogy angol felirattal nézzék a diákok és akkor már nyelvet is tanulnak.
De ha valami másra gondolsz, akkor kérlek specifikáld. :)
A shounen-ekkel kapcsolatban leírt kritikáid nagy része szerintem kontextus nélkül kevés (leszámítva a történetben szereplő logikai bakikat).
De pl. a karakter fejlődés egyáltalán nem kötelező egy jó animéhez. Vegyük a Death Note-ot, ahol nincs karakterfejlődés mégis egy nagyon jó anime.
Mondjuk a leírásod alapján tényleg azt érzem, hogy nem ugyanazokat értjük "hype-olt" anime alatt. :D
Illetve láttam mindkét animét és szerintem nem tudom, hogy pontosan mire gondolsz. :D
#32
Direkt arányról beszélt és nem arról, hogy melyik korosztályban összesen mennyien vannak.
De ettől függetlenül bátor kijelentés az, amit tesz, ahogy a tied is.
Nagyon nehéz pontosan megmondani, hogy melyik korosztályban mennyien vannak.
#33
Nem tudom, hogy miről beszélsz. "Nem beszéltél, viszont én sem." HAHAHA akkor kijavítom: beszéltem helyett írtam* tessék, mostmár kikerülés nélkül válaszolhatsz a tényre miszerint én NEVELÉSI célról beszéltem, aztán jössz azzal, hogy AZ ALAPJÁN AMIT ÉN FELVETETTEM az alapján bármi jó lehet OKTATÁSRA. Az érvelésemet támadtad meg? De mivel? Csak írtál valami hülyeséget anélkül, hogy értelmeznéd azt amit írok. Azt pedig, hogy nevelési célra ajánlottam az animéket, te meg leállsz az oktatásról beszélni, teljesen figyelmen kívül hagyod és belősz egy poént? Pontosan ezért tartom hülyeségnek a bohóckodós animéket, látod. Ahelyett, hogy gondolkoznál és megpróbálnád megérteni amit a másik mond, elkezdessz bohóckodni, poénkodni és figyelmen kívül hagyod a tényt. Szerintem ennél több indok nem is kell, miért neveztem szennynek a hype animék nagy részét, mert ha tudat alatt is, de erre tanítja a nézőt nem pedig a gondolkodásra.
A #23-as kommentemben pont arról írtam, hogy az adott animék miért lehetnek jó hatással egy gyerekre a MONDANIVALÓ miatt. Nem lexikális tudást kapnának belőle, hanem aki fogékony rá annak segíthetne, hogy az illető jobban megismerje saját magát, a világ működését és az emberi pszichét úgy általánosságban. Erre a #29-es kommentedben elkezdessz beszélni arról, hogy ennyi erővel az alapján amit ÉN vetettem fel akármilyen animéből kilehet ragadni akármit amiről lehetne valamit oktatni? Mit vetettem fel? Pont arról beszéltem, hogy az általam felsoroltak hasznos szellemi dolgokat taníthatnának az embernek. Te vetetted fel azt, hogy bármiből kilehetne ragadni valamit amit lehetne oktatni.
Amit te mondassz, hogy akármilyen animéből kilehetne ragadni valamit amiről lehetne OKTATNI, az pontosan ugyanaz mint ami jelenleg van az iskolában. Az iskolai tananyagok nagy része is csak valami, amiről oktatnak. Van értelme? Hasznát vesszük az életbe? Amit iskolában tanítanak annak kb a 70-80%át nem használjuk SOHA többé miután végzünk a sulival. Ugyanennyi haszna lenne annak is, ha kiragadnánk minden animéből valami értékelhetőt vagy támadhatót és arról kezdenénk oktatni. Persze, meglehetne tenni, mindenben van valami pozitív vagy negatív valami amiről lehet oktatni, de miért? Mi haszna van abból a gyereknek ha elkezdjük oktatni arról, hogy pl. Bakemonogatarinak milyen szép és egyedi a rendezése?
Aki látta az animéknek a nagyrészét amiket felsoroltam és van olyan értelmi szinten az megérti, hogy miért tartom azokat a műveket jobb személyiség formáló tartalmaknak ellenben egy hype animével amit csak kikapcsolódásért nézünk. Nincs baj ha valaki kikapcsolódás miatt animézik, de ha a kérdező oktatás/nevelés célból kérdez valamit, akkor olyat írok amiben ténylegesen lehet találni valami jellem formáló tartalmat.
A Kenja no Mago-t nem láttam, szóval nem sokat tudok hozzáfűzni, viszont képek alapján nem tűnik egy szép grafikás animének. Nem a grafikát szólom le, nincs bajom a grafikájával, de nem egy high budgetesen gyönyörű grafika mint a szokásos szezonos hype animék.
Ha szerinted nevelési célból jó a Jujutsu Kaisen, érdekelne milyen kiemelkedő tulajdonságokat fedeztél fel benne, ami miatt jó NEVELŐ hatással lehet egy gyerekre, mi a mondanivalója, mitől tudja növelni az egyén szellemi értékét. És kérlek kímélj meg az olyan klisés dolgoktól, hogy a barátság fontos, egységben az erő, légy kitartó, ne add fel. Mivel ez manapság szinte mindenben benne van, a hollywoodi filmektől kezdve az animéken át a facebookos idézetekig.
Hype alatt pedig azt értem ami a szokásos szezonos animéknél jóval nagyobb visszhangot kelt és a nézők száma is jóval nagyobb.
Kaguya-sama-t nem láttam, viszont ha jól tudom igaz, hogy nincs benne erőszak viszont van harc. Elme harc. Egy elme harc nem sokban áll távol egy verekedős, kardos harctól, csak mások az eszközök amivel harcolnak a karakterek. Mások az eszközök, de ugyanaz a felépítés és emiatt szinte ugyanazt az érzést kelti az nézőben.
Azt értjük "ezt" alatt, hogy miért tartod jó ötletnek, hogy ha akármilyen animéről oktathatnál akármit a diákoknak, akkor miért választanál valamit ami csak fölösleges információ, ha helyette oktathatnál valami hasznosat is? Csak azért mert tudnál róla mit oktatni? (mint pl a Bakemonogatari-s példa) Miért oktatnál egy random animéből valamit amikor taníthatnál a diáknak valamit amiből a későbbiekben haszna lehet? Ez esetben is ugyanúgy megmaradna a nyelv tanulás lehetősége. Ha már úgyis elméleti síkon játszunk a gondolattal, hogy animék által tanítunk valamit a diákoknak, miért kell elméletben IS mindenféle töltelék hülyeséget oktatni a gyereknek, ha oktathatnál mást is aminek tényleg hasznát veheti és tudja hasznosítani?
"A shounen-ekkel kapcsolatban leírt kritikáid nagy része szerintem kontextus nélkül kevés" Általánosságban szennynek tartom a hype shouneneket ami jópár animét magában foglal, szóval ha 1-1 példát írok ezekre a kritikákra, azt nem fogod kevesellni? 1-1et írok, hogy tudd mire gondolok, ha akarod akkor tudod hogy televannak ilyenekkel ezek az animék, de ha le akarod tagadni akkor úgyse tudok mit tenni.
Tsundere megüt egy fiút: Jujutsu Kaisen legutolsó résznél a táska elejtős jelenet.
Komoly helyzet elbohóckodása: Kimetsu no Yaiba 1.rész komolysága után a 2.rész első perce. Teljesen megöli az addig felépített komolyságát és a helyzett súlyosságát 1 perc alatt. Hogy vegyem komolyan az anime világát és a karakterek érzelmeit ha a főszereplő egy ilyen helyzet után bohóckodik?
Karakterfejlődés hiánya: Yakusoku no Neverland
Karakterfejlődés mondvacsinált okkal: Tate no Yuusha főszereplő. 10-15perc leforgása alatt átmegy kedvesből "gonoszba"
Gonosz rendes, kidolgozott motivációjának hiánya: Boku no Hero néhány gonosz kivételével szinte az összes. Nézd meg Johan vagy Griffith karakterét és meglátod milyen egy jól megírt antagonist.
Direkt különböző animékből írtam példákat, nehogy az legyen a válasz hogy ne csak egyből írjak.
Death Note-ba tényleg nincs szinte semmi karakterfejlődés, nem kötelező egy jó animéhez de nagyban rátesz az élvezhetőségre nálam. Viszont Death Note-on kívül szerintem nem tudok olyan példát mondani, ahol nem volt karakterfejlődés és szerettem az animét. Lehet hogy azért, mert egy alapjáraton velejéig gonosz karakter (elég kevés tényleg gonosz főszereplő van) aki akármire képes, nem lehet még gonoszabb és lehet ezért is nem hiányzik a fejlődése.
Ha láttad mindkét animét, akkor a rape jelenetekre gondolok. Goblin Slayerben egyből a céllal kezdünk a legelső részben ami maga a rape, aztán jön az eszköz vagyis az, hogy a nézőben tudatosul hogy kegyetlen az anime világa. Viszont mindezt még úgy, hogy semmi érzelem nem fűzött a karakterhez csak egy erőszak faktor volt, hogy a néző azt gondolja "húú de durva" Berserkben pedig először felépítették a rape-t elszenvedő karaktert, ez volt az eszköz, aztán megtörtént a rape ami a cél. Rád melyik fejtett ki nagyobb érzelmi hatást? Ez a különbség egy jól felépített esemény és egy mondvacsinált megbotránkoztatás miatt történő dolog között.
#35
Tekintve, hogy neked nem sikerült megértened, amit én írtam, így ja, nyilván velem van a baj. :DDDD
Én értettem mit írtál, és pont ezért érveltem úgy ahogy te, ostobán.
Mivel nem sikerült felfognod, így inkább a szádba rágom.
A #23-as kommentedben általánosítottál egy hatalmasat és random meghúztál egy határt, hogy min kellene a gyereknek/tanulónak gondolkoznia. Erre én fogtam és tovább gondoltam neked eggyel, hogy BÁRMIN lehet így gondolkodni vagy pozitív, vagy negatív értelemben.
Mellesleg az általam felvetett érv sem lexikális tudást ad át a gyerekeknek, de mindegy.
"Pont arról beszéltem, hogy az általam felsoroltak hasznos szellemi dolgokat taníthatnának az embernek. Te vetetted fel azt, hogy bármiből kilehetne ragadni valamit amit lehetne oktatni."
A tanít és az oktat hivatalosan is szinonímák és itt már leeshetett volna, hogy az oktatás az a nevelés része. Más szavakkal MINDEN, ami oktatás az nevelés is.
"Van értelme? Hasznát vesszük az életbe?"
Láthatóan nem, mert a kommentemet felfogni nem sikerült.
"Amit iskolában tanítanak annak kb a 70-80%át nem használjuk SOHA többé miután végzünk a sulival."
Mondjuk nem is ezért tanítanak sok mindent, de ne zavarjon.
De gondolom ezt se magyarázta el senki. Persze sokkal szomorúbb, hogy te nem jöttél rá magadtól.
"Mi haszna van abból a gyereknek ha elkezdjük oktatni arról, hogy pl. Bakemonogatarinak milyen szép és egyedi a rendezése?"
Ahogy mi haszna van abból, hogy random üzeneteket gondolkozik? Az életben nem fogja használni.
Tessék, megint a te abszurd érvelésedet használtam.
"miért tartom azokat a műveket jobb személyiség formáló"
a SZeMélYIséG FormÁLáSt NeM foGjA Az ÉlEtBen HAsZnÁlnI.
"Nem a grafikát szólom le, nincs bajom a grafikájával, de nem egy high budgetesen gyönyörű grafika mint a szokásos szezonos hype animék."
Tőlem a God of Highschool-ról is beszélhetünk, ami szintén gyenge lett, pedig igaz rá, amit leírsz.
Ebben pedig olyan szintén volt pénz, hogy a verekedéseket mocap-pel csinálták meg.
"[Jujutsu Kaisen] mi a mondanivalója, mitől tudja növelni az egyén szellemi értékét"
Elég jól kezeli a halál kérdését, amit egy fiatalabb sokkal könnyebben megért, mint mondjuk egy Monster-t, amit még sokszor felnőtteknek sem sikerül felfogniuk.
Ha érdekel egy jó kritika róla, akkor itt van ez:
https://www.youtube.com/watch?v=usW1hqVjZLE
" Egy elme harc nem sokban áll távol egy verekedős, kardos harctól, csak mások az eszközök amivel harcolnak a karakterek."
De ha shounen animékről beszélünk. A fiatalabb fiúk nem romantikus, pszichológiai hadviselést akarnak látni.
Ha két elme egymásnak feszülését akarják látni, akkor inkább egy Death Note szintű animét várnak.
Mellesleg a MAL-on most az Ijiranaide, Nagatoro-san-nak van a 2. legtöbb nézője, szintén nem shounen battle anime.
"Miért oktatnál egy random animéből valamit amikor taníthatnál a diáknak valamit amiből a későbbiekben haszna lehet?"
Mert normális ember tudja, hogy nem annak van haszna, amit oktatsz, hanem ahogy oktatod.
És itt pont erről van szó. Te random akarsz animéket mutogatni kontextus nélkül. Senkit nem fog érdekelne, amint véget ért az adott anime.
Viszont ha valamilyen szempont szerint oktatsz valamit, akkor már sokkal többre mész.
"Tsundere megüt egy fiút: Jujutsu Kaisen legutolsó résznél a táska elejtős jelenet."
Csak ettől nem lesz valami rossz, se jó. Az ami ott történik csak simán egy valóságban is előforduló esemény.
"Kimetsu no Yaiba 1.rész komolysága után a 2.rész első perce."
Gondolom gyászoló emberrel még nem találkoztál, szerencsés vagy.
Majd ha idősebb leszel, akkor talán megérted.
"Karakterfejlődés hiánya: Yakusoku no Neverland"
Csak ez megint nem hordoz magával negatívumot.
Lsd. Death Note.
"Tate no Yuusha főszereplő. 10-15perc leforgása alatt átmegy kedvesből "gonoszba""
Az a karakter mikor volt gonosz? :D
"Boku no Hero néhány gonosz kivételével szinte az összes. Nézd meg Johan vagy Griffith karakterét és meglátod milyen egy jól megírt antagonist."
Ja, csak Griffith mellett van 10-20-30 másik gonosz karakter, aki nincs kidolgozva.
Na, kb. ilyen szintű volt a Boku no Hero Academia ellen érved.
Amúgy nem azért, de Griffith gonosszá válása pont elhibázott volt, ahogy az azutáni tettére sem volt motivációja.
A visszatérése volt érthető, mivel az volt az eredeti motivációja.
Ahogy amúgy itt Johannt felhozni is pont rossz példa, mivel az egész anime arról szól, hogy maga a karakter egy rejtély.
"Viszont Death Note-on kívül szerintem nem tudok olyan példát mondani, ahol nem volt karakterfejlődés és szerettem az animét."
Az viszont nem az anime hibája.
"nem lehet még gonoszabb és lehet ezért is nem hiányzik a fejlődése"
De lehet jobb.
Mellesleg még mindig a Death Note-ról beszélünk? Ott ki a gonosz?
"Goblin Slayerben egyből a céllal kezdünk a legelső részben ami maga a rape"
Csak az a különbség, hogy a megerőszakolást nem úgy használja, mint a Berserk, úgy nyilván más lesz, ha a cél is más.
A Goblin Slayer egy in medias res kezdéssel indít, ami bemutatja a világot. Ez jó módszer arra, ha nem akarsz lassan világot építeni.
Így a megerőszakolásnak nem is volt lényege a karakterek szempontjából, a világ szempontjából volt.
Viszont a Berserk pont karakterek szempontjából használta, és világ szempontjából nem.
Olyan mintha azt hasonlítanád össze, mint amikor egy random karaktert ölnek meg és amikor a főgonoszt ölik meg. Más a cél mindkét esetben, ezért máshogy kivitelezik.
"Rád melyik fejtett ki nagyobb érzelmi hatást?"
Mindkettő kb. ugyanakkora hatást ért el, csak más szempontból, mivel értettem, hogy mi a célja mindkét jelenetnek.
De ahogy nézem te nem.
"általánosítottál egy hatalmasat és random meghúztál egy határt, hogy min kellene a gyereknek/tanulónak gondolkoznia." Mint már elmondtam, szerintem azt lenne érdemes tanítani egy gyereknek amiből később haszna lehet. Ha szerinted nem hasznos az, hogy ismerje a világot, megtanuljon ne csak érzelmek alapján, hanem logikusan is gondolkozni akkor arra nem tudok mit mondani. Gondolkozni bármin lehet, de nem mindenen érdemes. Érdemes lehetne, ha végtelen ideje lenne az embernek, de gondolom nem szoktál órákat tölteni olyan dolgok elemzésével, hogy a "kanál" szó miért pont azt az elnevezést kapta. Gondolkozhatsz rajta, de nem nyersz belőle semmit. Ezért tartom baromságnak, hogy szerinted bármi érdemes arra, hogy tanítsanak róla hiába nem lexikális anyag, de ezt is leírtam már.
"A tanít és az oktat hivatalosan is szinonímák és itt már leeshetett volna, hogy az oktatás az a nevelés része. Más szavakkal MINDEN, ami oktatás az nevelés is." Hivatalosan szinonímák, de a hétköznapokban nem hallottam még nagyon hogy így használják őket. pl: Oktatom a gyerekem arra, hogy megköszönje ha kap valamit. Hülyén hangzik, nem? Oktatás szót inkább tanulmányoknál, stb szoktuk használni, a tanítás meg jóval tágabb szóhasználat. Az oktatás a nevelés RÉSZE, de ettől nem lesz az oktatás minden esetben neveléssel egyenlő. Legalábbis én nem tudom elképzelni miért lehetne használni a nevelés szót arra, ha valaki megtanul pár egyenletet fizikából pl.
"Láthatóan nem, mert a kommentemet felfogni nem sikerült." A #15-ös kommentemben az ajánlások alatt leírtam mire való az oktatás, úgy látszik azt sem olvastad el, csak próbálsz ismételten támadni mint az első 3 sorodban, mivel normális választ nem tudsz adni.
"Ahogy mi haszna van abból, hogy random üzeneteket gondolkozik?" Az, hogy akit lekötnek ezek a művek, az megtanulhat gondolkozni nem csak a fa egyszerű dolgokat fogja befogadni az agya, mert soha nem látott semmit amin egy kicsit is el kellett gondolkoznia. Annak pedig ha valaki tud gondolkozni, szerintem általában hasznát veszi az ember. Az én "abszurd" érvelésemet pedig csak azért használod, hogy kikerüld a kérdést mert saját véleményed ismét nincs csak támadni tudsz.
"a SZeMélYIséG FormÁLáSt NeM foGjA Az ÉlEtBen HAsZnÁlnI." Csak ismételni tudom önmagam. És gyere azzal, hogy azért nem jössz normális indokokkal, mert fölösleges papolni úgyse értem meg és unod az egészet, fölösleges időt pazarolnod rá, mert mikor a grafikáról van szó azután ismét normális választ tudtál adni. :)
A The God of High School is hype anime volt eleinte, viszont ott ténylegesen szinte 100%-ba a grafikára fektették a hangsúlyt, amitől már nagyon érezhető volt az animén hogy se füle se farka, ezért is lett az évad végére kevésbé hype. Legalábbis nekem a Youtube-on kb ugyanúgy dobálta fel róla a videókat mint mondjuk egy Re:Zero-ról.
"Elég jól kezeli a halál kérdését, amit egy fiatalabb sokkal könnyebben megért, mint mondjuk egy Monster-t, amit még sokszor felnőtteknek sem sikerül felfogniuk." Ez ugyanaz mint az előző Kimetsu no Yaiba-s példám. Érdekes lelki világa lehet egy olyan embernek akinél a gyász és/vagy halál feldolgozása abban nyilvánul meg, hogy eleinte lesújtja aztán pár nap alatt pikkpakk elfelejti az egészet és szinte soha többet rá se gondol. Vagy ha arra gondolsz, hogy "nem akarok embereket ölni" hozzáállás, akkor ismételten csak egy olyan klisés nézet amit már legalább Naruto óta rengeteg főhős oszt. Nem mondom, hogy igenis szemrebbenés nélkül öljön stb, de ha ilyen klisés nézeteket oszt az anime, akkor legalább valami kis egyediséget próbáljon belevinni, mert anélkül csak ugyanolyan lesz mint a többi.
" A fiatalabb fiúk nem romantikus, pszichológiai hadviselést akarnak látni." Jobb híján az is megteszi mint azt a számok alapján is láthatjuk. Hiába nem konkrétan azt akarják nézni, de vannak kivételek amik jól csinálják, amik élvezhetőek és megszeretik. Death Note szintű elme harcos animéből pedig nem sok van. Továbbá abban a szezonban elég sok fightolós anime volt, szóval kilettek elégítve az igények. "MAL-on most az Ijiranaide, Nagatoro-san-nak van a 2. legtöbb nézője" Ennek egyértelmű oka van, ezt te is tudod.
"Viszont ha valamilyen szempont szerint oktatsz valamit" Milyen szempont lenne az? Tantárgyak szerint szétbontani az animéket? Egyebként a #15-ös kommentbe erről is írtam. Csak akkor érnének ezek valamit ha a diák érdeklődéssel nézi, az ízlés pedig egyén függő. Hiába mutatnék valakinek egy Monstert, ha nem érdekli. Ugyanúgy te hiába oktatsz akármilyen szempont szerint valakit egy animéről, ha őt irritálja az a műfaj.
"Csak ettől nem lesz valami rossz, se jó." Mint ahogy semmi sem teljesen fekete vagy fehér. Viszont ront az élvezhetőségen. "Az ami ott történik csak simán egy valóságban is előforduló esemény." Szóval szerinted normális ha egy lány bevásárol magának mondjuk 6 táskányi ruhát, visz magával egy fiút, akivel a 6 táskából cipeltet 5-öt, a lány meg visz egyet? Aztán a fiúnak mivel tele minden keze elejt valamit, a lány meg ezért lever neki egyet. Szerinted ez egy SIMÁN valóságban is előforduló esemény? Eljöhetnél velem vásárolni.
"Majd ha idősebb leszel, akkor talán megérted." Láttam már gyászoló embert, gyászoltam is már de valahogy kétlem, hogy idősebb koromra megfogom érteni hogy lehetséges az, ha valakinek lemészárolják szinte az egész családját ÉS látja is a holttestüket emellett még a testvéréről is neki kell gondoskodnia mindezt úgy, hogy egy GYEREKRŐL van szó, simán eltudja felejteni akár egy percre is és nyugodtan eltud viccelődni. Igazad van, gyerek vagyok még. Viszont azért érdekelne a támadáson kívül te milyen tényleges magyarázattal tudnál szolgálni a karakter mentális állapotát illetően, azon kívül hogy a készítők nem vették komolyan.
"Csak ez megint nem hordoz magával negatívumot." Negatívumot nem, de sok pozitívum se volt az animében ami kárpótolta volna a karakterfejlődés hiányát.
"Az a karakter mikor volt gonosz? :D" "gonosz"-t írtam idézőjelbe, amivel arra utaltam, hogy az anime szívtelen epic kemény fiúnak akarta beállítani egy darabig. ":D" Viszont akkor, hogy boldog legyél, írok mellé egy Charlotte-ot is.
"Griffith mellett van 10-20-30 másik gonosz karakter" Antagonistról volt szó, nem jöttment senkikről, akik BnHA-ba random ostromolgatják a várost. Berserkbe hány Antagonist van? BnHA-ba mennyi van?
"Griffith gonosszá válása pont elhibázott volt, ahogy az azutáni tettére sem volt motivációja." ezt fejtsd ki jobban, mert nem tudom melyik azutáni tettére gondolsz pontosan.
"mivel az egész anime arról szól, hogy maga a karakter egy rejtély" És ettől miért rossz példa? Megismerjük miért lett az, aki szóval a végére nem marad rejtély. Nem értem pontosan, hogy miért rossz példa azért mert rejtélyes ha attól függetlenül ugyanúgy kihatással van szinte az összes karakter cselekvéseire és az egész story alakulására.
"De lehet jobb." Miért lenne jobb? Pont ettől egyedi a Death Note, nem akarja a gonosz karaktert jó útra terelni mint ahogy sok anime csinálja. "Ott ki a gonosz?" Miért, szerinted Light nem gonosz karakter?
"Ez jó módszer arra, ha nem akarsz lassan világot építeni." Pontosan ezt írtam én is a #31-es komment vége felé. Az ilyen animék/mangák nem akarnak nagy energiát befeketetni saját magukba, ezért a legrövidebb, leg"durvább" utat választják. Tehát hogy lehet elvárni hogy komolyan vegyék a művet ha egy shortcutot használva akarják minnél gyorsabban bemutatni a világot és megbotránkoztatni a nézőt? Világot rengeteg féle képpen lehet építeni/bemutatni, ez pedig erőltetett volt. Az animében ez volt a leg"durvább" jelenet, tehát ne próbáld nekem beadni, hogy semmi hatásvadász célt nem szolgált csakis kizárólag világ építést. Ez kb olyan, hogy megismerkedsz egy palival, elhív randira, udvarol neked stbstb vagy megismerkedsz egy palival, gyorsan elfut a kisboltba egy doboz bonbon-ért, a kezedbe nyomja aztán már tolja is lefele a nadrágját. A cél ugyanaz, de nem mindegy hogy megalapozza-e vagy sem.
Ha pedig Berserk rape jelenete nem fejtett ki nálad nagyobb ÉRZELMI hatást mint a Goblin Slayerbe ami egyértelműen csak hatásvadászat, akkor igazából nem is lepődök meg, hogy miért nem érted az általam felsorolt műveket, mivel szinte mindegyikben szükség van az együttérzés képességére.
Koe no Katachi
Szentjánosbogarak sírja
Arte
Yakunara Mug Cup mo
A hype-os animékkel azért óvatosan, mert attól, hogy te szereted, és érted, nem feltétlenül állná meg a helyét, magyaráat nélkül semmiképpen. Én például beírhatnám a Wonder Egg Priorityt, mint bántalmazás és öngyilkosságba menekülő fiatalok témában, de ez már gyenge határ. És nem is feltétlenül értené meg minden diák. A kérdésből ugye nem derül ki, ki a célközönség, mert nyilván nem lehet ugyanazt levetíteni kilencedikeseknek és negyedikeseknek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!