Melyik lehet ez az anime?
Az első 2-3 részt láttam belőle fél éve, és szeretném folytatni, de sehol sem találom. Az történt eddig benne, hogy egy irodához hasonló helyiségben egy lány van inkább a középpontban, aki ott dolgozik egy férfinak, aki a gép előtt ül, ha jól emlékszem napokat. Valami ügyön ténykedik a csávi, valami híresebb nővel akar találkozni, akit nagyon nehéz elérni, valami zárkában van. Nagyon Samara(a körből) benyomású a nő. Valamiért asszem nagyon okos, lehet feltenni neki kérdéseket, de csak egy óriási kivetített képen keresztül lehet vele beszélgetni, mert ő valami szigeten van.
Na ugyebár van ez a lány az irodában, és ő már beszélt így vele. Ezt pedig a senseije, vagy főnöke, vagy nem tudom kie megtudja egy beszélgetésünk során itt az első részben, és teljesen felcsigázza, elkezdi kérdezgetni róla. Ennyire emlékszem, megjelent még pár másik mellékszereplő is, mert az iroda jobb oldalán volt valami ajtó (bár lehet ez az egész egy lakás szobájába volt beépítve) és ott egy másik srác is dolgozott, aki tán nagyon szigorú volt. Egy macska is rémlett, vagy valamilyen házikedvenc aki jelen volt, de nem vagyok benne biztos.
Az animét azért kezdtem el, mert valamit ki akarnak majd deríteni arról a nőről, vagy nem is tudom, de a detektív kategóriában nem találtam. Abban biztos vagyok, hogy nem egy híres anime, de magyar felirattal néztem indán.
Nagyon megköszönném ha valaki elárulná a címét :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!