Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerelmes vagyok egy homofóbba, hogyan tudnám elfelejteni?
Van egy barátnőm, vagyis közeli ismerősöm inkább, akit munka révén ismerek és az első perctől kezdve nagyon jól kijövünk. És én az első perctől kezdve szerelmes vagyok belé.
Ő nagyon-nagyon vallásos és mélyen elítéli a homoszexualitást, így sosem mondtam el neki, hogy leszbikus vagyok. Talán 2-3x jött szóba ez a melegtéma, de mindig csak bólogatni mertem, aztán elterelni a témát. Már 2 éve menthetetlenül szerelmes vagyok belé és nem tudom mit csináljak. Voltak rövidke kapcsolataim közben, de mindenkiben csak őt kerestem. Semmi értelme elmondanom neki, hogy hogyan érzek, hiszen valószínűleg nem szólna hozzám többet, pedig talán megkönnyebbülnék, ha elmondanám. Úgysem lesz köztünk semmi. Viszont a barátságát sem akarom elveszíteni, mert egyébként egy annyira jólelkű és értékes ember. Meg ha más nem is lesz soha, legalább az is “megteszi”, hogy mellette lehetek, mint barát.
Tudom, hogy idióta vagyok és miért pazarlom az időmet feleslegesen, de tényleg azt érzem, hogy soha senkit nem szerettem ennyire. (Nem vagyok már tizenéves, volt néhány kapcsolatom, de amit őiránta érzek az minden eddigin túltesz.) Felejtsem el teljesen, de hogyan? Úgy érzem ez sosem menne.
El se tudom képzelni,hogy lehet jólelkű az,aki egy olyan dologért gyűlöli embertársait,amiről nem is tehetnek...
18/l/bi/katolikus
Szerintem meg az élet egyik fő értelme, hogy folyamatosan képesek vagyunk változtatni dolgokhoz való hozzáállásunkhoz, ha valami hatás ér minket...
Lehet te gondolkodtatnád el, hogy a melegek nem is biztos, hogy ördögtől való lények. Agyalna rohadtul sokat, de rajta múlik, hogy lettél-e olyan fontos, hogy ezért ne íteljen el és ne vessen máglyára.
Persze te döntésed elmondod-e.
Szerintem felejtsd el örökre és lépj le
Meg ismerkedj másokkal
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!