Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az baj ha lány létemre néha kinyalnék csajt és lefeküdnék vele?
#8: Én meg azt mondom, ez akkor sem normális és az első reakciódra kell hallgatni. Tudod, milyen a kábszer? Vagy próbáltad már azt is? Ugyanilyen: Pár percig azt hiszed, a kéjek kéjét éled át, kilépsz a frusztrált, sivárnak tűnő életből, erős vagy, lebegsz, földöntúli élményeketz élsz át, aztán visszaesel a normál életbe. Amit ezután sivárabbnak érzel. Nem azért, mert az valóban sivár, hanem azért, mert az ilyen élmények a belsődet rombolják le. A belső leépülésedet érzed. Ha ember akarsz lenni, ezzel nézel szembe. Csak a legtöbben nem ilyenek. Képtelenek megbítkózni önmagukkal és ismét a kéjes lebegésre vágynak. Újra és újra, miközben egyre jobban épülnek le és végül már nem tudnak bizony repülni, nem tudnak tovább menekülni belső leépülésüktől, mert már olyan súlyos szenvedélybetegek lettek.
Én azt mondom Neked is és a kérdezőnek is: nem kell erre az útra lépni. Még akkor sem, ha úgy látszik, hogy jobban felizgulsz egy lánytól. Csak azért izgulsz fel jobban, mert a józan eszed, ízlésed elnyomása egy ilyen helyzetben szintén plussz energiákat mozgósít és innen jön a felspanoltabb érzés. A fizikai érzetek terén hidd el: tök mindegy, hogy milyen nemű az egyén, akinek a nyelve nyalogat, ugyanaz az idegi impulzus jön létre. Ami "plussz", az a fenti dolog: hogy plussz energiával szétlökd önmagad, veszítsd el a fejed, és pont ez okozza azt a hatást, hoyg míg egyfelől intenzívebb érzéseket tapasztalsz, másfelől a lelked, belső valód szétcsúszik, diszharmonikusan kezd működni. Írtad (8-as), hoyg elszaladt vVeled a ló: igen, jól érzed, már nem uralod önmagad. Ez pedig szétlök, leépít, korcsosít és hosszú távon súlyos lelki problémákat okoz.
Egy férfival, mint mondtam, fizikailag nem élsz át kevesebbet, mint egy nővel, de a csúcsra nem a személyiséged egy hirtelen szétrobbantásával jutsz el, ami a fenti folyamatban kialakítja a szenvedélybetegséget, hanem valszeg lassabban, de úgy, hogy a lelked nem sérül. Egy biztonságos érzelmi közegben, amiben nem kell elnyomnod a lelked egy részét, az értelmet, a természetes ízlést, azt az érzelmi biztonságot, amit egy olyan emberrel való intim egyesülés okoz, akibe szerelmes vagy, jól ismersz, megbízol benne. A természetet nem lehet hosszú távon átverniu, de rövid távon sem érdemes.
Kedves előző! A kábszerrel való összehasonlítás azért nem jó, mert a kábszer valóban károsít hosszú idő után és függővé tesz. De azért, mert valaki kipróbálja egy lánnyal, még nem lesz függő, ráadásul az illetőnek tetszett a dolog. Az meg végképp butaság, hogy ha a lánynak tetszik az ilyesmi, akkor se tegye, mert attól szétcsúszik a lelke, hát pont hogy nem, mert az ilyesmitől igen nagy boldogsághormon szabadul fel az emberben. Ugyanilyen alapon akkor az ember ne is szexeljen, mert léteznek szexfüggők és akkor is olyan dolgok szabadulnak fel belőle, mintha drog hatása alatt állna...
A kérdező és a másik mesélő lehet (sőt utóbbi biztosan) biszexuális vagy homoszexuális. A szexuális beállítottság születéskor keletkezik, de van, amikor 30-40 évesen jön rá saz ember, hogy a saját neméhez (is) vonzódik. Ráadásul utóbbi leírása alapján eléggé élvezte a szituációt is, amit jól mutatott, hogy utóbb rá gondolva elég gyorsan izgult fel és élvezett el. A homoszexualitás nem a természet átverése, hanem egy genetikai adottság, olyan mint a bőrszín, a nem, a szemszín stb. Az meg végképp butaság, hogy csak azzal szexeljünk, akibe szerelmesek vagyunk, akkor én már korcs is lennék, mert szexeltem már úgy lánnyal (nem is egyszer), hogy nem is voltam belé szerelmes.
Tudom, hogy megint lehúztok, de én bátran ismét billentyűzetet ragadok:
Kedves előző! A kábszerrel való összehasonlítás azért jó, amit Te Magad is írtál. Mert talán egytől még nem lesz függő, de hosszú távon igen, és pontosan azért, mert nagy boldogsághormon-löket szabadul fel. Így működnek a kábszerek is. Pláne, ha az illetőnek amúgy nem a legrendezettebb, nem a legörömtelibb az élete. Pl. ha két vadidegennel lefekszik egy buliban, ahol csak egy embert ismert, az szerintem nem éppen egy felelős személyiségre vall, aki rendben van önmagával és a világgal, hanem esztelen örömhajhászásra, önmagától való menekülésre. Ráadásul maga a csaj írta, hogy "elszaladt vele a ló" - ő maga is leginkább így értékelte a dolgot.
A szexről pedig írtam, hogy normális közegben miért nem tesz függővé, ugye olvastad?
Az, hogy a szexuális beállítottság mikor keletkezik, továbbra is kutatás tárgya, de leginkább azért e témában egymással ellentétes tudományos vélekedések, mert nehéz kizárni a szubjektivitást és a lobbit e téren. De a legobjektívebbnek mondható kutatások szerint a legnagyobb százalékban környezeti tényezők befolyásolják a nemi orientációt (amibe egyébként sokminden belefér). De ezt a vitát nekem sem posztom most eldönteni. Mindenestre nem kategorizálható olyan könnyen olyan más, egyértelműen genetikailag meghatározott sajátosságokkal, mint a bőrszín, szemszín, stb. Azt gondolom, mezei szinten mindenki képes felfogni, hogy aki nem kémcsőben született (de aki kémcsőben, az se biztos), az egy heteroszexuális nemi aktusból tudott csak bármi örökítőanyaghoz jutni, mert se 2 sperma, se 2 petesejt nem képes továbbörökíteni a génjeit az egymással való egyesülésből.
Én vagyok az "elszalad velem a ló" kommentelő előtti válaszoló. Biztos vagy abban, hogy azt értékelte így, ami elvileg megtörtént vele?
Mármint én ugye mikor írtam, hogy nagyon személyes kapcsolata van biztosan a pornóval, igazából arra céloztam, hogy picit túlzás, nem hasonlít a valóságra. Mintha valaki olyan írta volna, aki nem is igazán élt át ilyesmit.
Természetesen nem akarok én itt kétségbe vonni senkit, de "sikoly hagyta el a torkát"? Végigfolyt a combján? Valóban a hüvelybemenet az, ami igazán érzékeny (tekintsünk el a g-ponttól), és jó érzés, mikor ott van az illető nyelve, de alig ér be a nyelv(!) ebből pedig következik, hogy hatalmas ki be rángatás sincs, a csikló izgatása nélkül pedig...
Lány vagyok, biszexuális, a történet ezért tűnt helyenként nevetségesnek számomra, ezért is írtam mennyire érezni hogy egy tippem szerint fiú keze nyomán született. Persze lehet megtörtént és fel lett turbózva, de én valószínűbbnek tartom, hogy nem történt meg és az "elszaladt velem a ló" inkább válasz volt az én kommentemre. :)
#14
A homo-/biszexualitás génmódosulás. Az a baj, hogy te azt hiszed, hogy a természet mindig tökéleteset alkot, holott nem. Ezért van az pl., hogy valaki 1 kézzel, két fejjel, három lábbal, vakon stb. születik. A homoszexualitás ugyanilyen fajta "elváltozás", csak nem annyira feltűnő, persze pl. fiúknál a sejmes hang gyanúra ad okot.
Annyiban igazad van, hogy nem annyira egyértelmű, mint pl. bőrszín vagy nem, mert az születéskor már látszik, emez meg kamaszkorban derül ki igazán (vagy másoknak később), de egy heteroszexuálisból sosem lesz másfajta beállítottságú, maximum csak ugrat vagy letagadja az illető.
De a homo-/biszexualitás nem a természet átverése, hanem pont annak a "hibázása".
Az meg megint egy másik kérdés, hogy mi van akkor, ha valaki idegenekkel fekszik le, de attól, mert ilyet tesz valaki, nem lesz rögtön k...va vagy szoknyapecér. Feküdtem már le én is idegen lánnyal és tessék, élek-virulok, semmi bajom :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!