Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csiklandozástól orgazmus? Csak egyedi fétisféleség, vagy sokaknál előfordulhat?
Legalábbis barátnőmnél úgy látszik igen, de ez vajon gyakori lehet? Azt tudom, hogy van akire egyáltalán semmilyen hatással nincs, ha csiklandozzák. Úgy bukott ki a dolog, hogy egyszer hülyülésből csiklandoztam a talpait, akkor még nem tudtam, mennyire csikis, és somolygott is kicsit, de rövid időn belül azt tapasztaltam, hogy sóhajtozni kezdett, remegve vette a levegőt és aztán magához is nyúlt. Megdöbbentem, mert erre nem számítottam, de kérlelt, hogy folytassam és végül így is ment el magát kielégítve, miközben a talpait "kínoztam".
Azóta bevallotta, hogy minimális szinten csikis, de benne sokkal inkább szexuális vágyakat ébreszt, ha a talpait kínozzák és mivel azt látta, hogy nekem nincs ellenvetésem, azt is elmondta, hogy már attól összeszorul a gyomra, ha nagyok a körmeim és azokkal ritmikusan dobolok az asztalon vagy akkor csak mozgatom az ujjaimat a levegőben.
Tehát a kérdéseim: Ilyesmi sok embernél előfordul, vagy csak ritka kivételek? Ez fétisnek számít? Ti mit szólnátok, ha a fent leírtakat észlelnétek a párotokkal kapcsolatban? Ti partnerek lennétek abban, ha hasonlót kérne tőletek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!