Segítetek? Osztálytársammal egy érdekes fordulat?

Új volt idén az osztályunkban és úgy alakult, hogy egymáshoz sodródtunk (csoportos foglalkozások, tesin közös feladatok, tánc és dráma órán táncpartnerek, mivel eggyel kevesebb fiú volt, ezért a tanárnő zseniális ötlete volt, hogy a szóban forgó társamat "fiúsítjuk", na mindegy, nem akarok eltérni és regényt írni...)

Az volt a benyomásom, hogy utál engem és számomra is ellenszenves volt ő, és csakugyan sokszor civakodtunk, bántottuk egymást, de közben meg utólag visszagondolva valahogy mindig ragaszkodtunk egymáshoz, legalábbis ezt abból szűröm le, hogy mégis áthívtuk egymást vendégségbe, kérlelt, hogy menjünk együtt sulin kívül is étterembe, vagy sportolni a parkba, én pedig afféle dacból belementem, közös sportoláskor szívtuk egymás vérét rendesen, kötekedtünk egymással, de volt olyan, hogy amikor átmentünk egymáshoz tanulni, rendelt kaját és gyertyákat pakolt az asztalra, mikor együtt ettünk. Egy idő után már kezdtem furcsállni, hogy miért ezek az állandó civakodások, hogy állandóan odamondogatunk egymásnak, hiszen a dolog közben odáig ment, hogy öleléssel, egy idő után pedig puszi-puszival búcsúztunk egymástól és osztálytársam kétszer is véletlenül szájrapuszit adott, legalábbis mentegetőzött, hogy véletlen volt, saját magamon tapasztaltam, hogy erőteljes, szorító, lüktető érzés volt a hasamban, amikor a közelemben volt, végül pedig az történt, hogy egy rózsa alakú bizsu gyűrűvel elém térdelt, hogy lennék-e a felesége? Akkor megszédültem, láttam rajta, hogy sírva fakad, nekem is eleredtek a könnyeim, és csókolózni, ölelkezni kezdtünk. Mindeközben pedig azt duruzsoltuk egymásnak, hogy akkor is gyűlöllek, de azóta úgy érzem, elválaszthatatlanok lettünk. Azóta is kekeckedünk egymással, de mintha az állandó civakodások tartanának egyben minket(?), azt tudom, hogy nem tudok nélküle élni, és látszólag ő sem nélkülem. Már a huszonöt éves bátyám is cukkol engem, hogy majd ő lesz a násznagy, mikor végre egybekelünk, meg hogy csak úgy forr a levegő köztünk. Annyit tudok százszázalék biztosan, hogy imádok minden percet, amikor együtt sportolunk, ebédelünk, együtt hallgatunk zenét, együtt elhülyüljük a tanulást, és remegek, mikor szorosan megöleljük, megcsókoljuk egymást.

Ha valakinek még nem ment el a türelme, segítenétek, mi lehet köztünk, mi volt eddig is köztünk, és hogy hová halad ez az egész? (tőlem szerintem csak tapasztaltabbak lehettek)

Végszóra még annyit, hogy mindennél nagyobb becsben tartom a gyűrűjét (még fürdéskor sem veszem le), amivel "megkérte a kezem", én pedig viszonzásul adtam neki egy sálat, hogy nála is legyen valami, ami hozzám fűzi (azt mondta, nyáron is hordani fogja).