Leszbikus kategória! Akinek telt/kövérként vékony barátnője, akinek vékonyként telt/kövér barátnője van. Voltak problémák az elején? Hogyan jöttek össze? 20/l

Én vagyok a csonti, ő a husibb, egy magasak vagyunk kb 40 kiló eltéréssel.

Az elején is imádtam, most is imádom.

Sohasem volt ez probléma.

Nálunk is elég nagy a súlykülönbség és a magasságbeli is, de egy percig ezekről a dolgokról problémaként nem beszéltünk.

Volt olyan, hogy filmben láttunk olyat vagy az utcán, hogy valaki nagyon magas a másikhoz képest, vagy épp olyan duci, hogy elnyeli a másikat :D

Akkor emlegettük, na mintha magunkat látnánk, nevettünk, de ennyi.

Ő az egyetlen aki mióta ismer, még csak említést sem tett az alkatomra. Én vagyok a magas, nagydarab, gyerekként sem voltam kicsi, mindig bántottak a gyerekek, a család, mindenki.

Soha nem gondoltam volna, hogy lesz valakim. Leszbikusként meg esélytelennek tartottam, nem is ismerkedtem inkább.

De aztán mégis eljött.

21 évesen egy állásbörzén futottunk össze, mindketten ugyanarra vártunk és elkezdtünk beszélgetni, nagyon hamar egy hullámhosszon voltunk, pedig nehezen ismerkedek, ó ez nem is kifejezés...

2 haverom van de ők sem olyan igazi barátok.

Na de ez a lány, szintén 21 volt, olyan kötetlenül beszélt velem, nem nézte a fogaimat amik akkoriban igen erősen szabályzást igényeltek volna, de még nem volt rá elég pénzem.

A hajamat, hogy olyan ritka volt, hogy legszivesebben sapkát húztam volna mindig.

Körmeim tövig lerágva...bőröm hsíros, sebes, pattanásos.

Ahogy hozzámszólt valaki, mindjárt levert a víz, szóval na, nem voltam egy vonzó teremtés. Mint egy nagy férfi birkózó. Nem sértés!!! Csak nagyon csúnya nőnek tartottam magam.

Önbizalmam is a nullán természetesen.

De ő csak beszélt beszélt, nevettünk, megnevettetett ami nagyon nagy dolog volt akkoriban.

Nem nézte a márkátlan ezer éves ruháimat, semmitse. Csak egyik témából a másikba cseppentünk, végül ugyanarra a munkára jelentkeztünk.

Gondoltam, na eddig tartott a jófejség, biztos nem akart egyedül lenni az új helyen, majd tojik a fejemre.

Én meg majd megint céltábla leszek az idegeneknek.

Mire eljött az első munkanap már teljesen le is tettem róla, mondom meg se fog ismerni.

De nem így lett :D

Egymás mellett dolgoztunk, együtt tanultunk be, rengeteget beszélgettünk. Találkoztunk munkán kivül is.

Valahogy ha velem volt nem bántott senki. De ha így lett volna is lepereg rólam.

Mikor magam vagyok elég egy lenéző pillantás is, ma is, és az egész napomnak annyi.

Mindegy, annyira nagy spanok lettünk, hogy komolyabb témákba is belekérdezett.

És akkor mondtam el neki, hogy a fiúk mindig is elkerültek, de ezt valahogy nem bántam. Kérdezte miért, nem szeretnék magamnak pasit? Mondtam, hogy nem, inkább nőt. És ahogy ezt kimondtam, le is főttem mint a kávé, zavarba jöttem, hebegtem habogtam, el akartam menni és elásni magam.

Soha senkinek nem beszéltem ilyen nyiltan magamról. Nem is tudtam, hogy tényleg lányt akarok e, jaj nagyon rossz volt az egész szituáció.

Ő meg csak mosolygott és kérte, hogy üljek le a padra.

A fejem a kezembe tettem a sírás kerülgetett. Biztos voltam benne, hogy mond valami bántót, hogy csalódott vagy ilyesmi, és elmegy, elmondja mindenkinek milyen undorító stb vagyok, holnaptól meg sem ismer.

Annyit mondott, megfogta a vállam, hé, nekem bejössz.

Meg se hallottam. Vagyis de, de nem fogtam fel. Csak sírtam és mondtam a magamét, ő meg hallgatta.

Kb 10 perc után azt mondta hazakísér. Én végig bőgtem, az emberek utánunk néztek. Még a szüleimmel laktam, nem volt otthon senki, elég szegényes körülményeink voltak, soha senkit nem vittem haza. Ő meg csak bejött. Bekísért a fürdőbe, megmostam az arcom, leültetett, leguggolt, annyit mondott, hogy nekem bejössz.

Szeretem a mosolyod :O

Az arcod, a személyiségedet. Mindent.

Szeretnék mégtöbbet tudni rólad.

Ledöbbentem. Csak néztem magam elé ő meg hozott egy pohár vizet.

Mondtam neki, hogy csinos, egészséges a haja a bőre, jó alakja van még ha a csajokat is szereti, miért hozzám vonzódna?

Ő azt mondta miért ne?

Ezek a külsőségek semmit nem jelentenek neki.

Voltak még ezzel gondok, sokat dolgoztam rajta én is.

De soha többet nem engedte el a kezem, egyszersem, ennek 15 éve.

Beleszerettem. Ő is belém.

És azóta együtt vagyunk. Külsőre még mindig úgy nézünk ki együtt mint egy vadkan és egy énekesmadár, de belsőre mindketten egyformák vagyunk.

Azóta sokat változtam, fogytam is valamennyit. A bőrömet és a fogaimat is nagyjából helyretették ami kicsivel több önbizalmat adott, vannak már kapcsolataim, van kihez fordulni, a családom is elfogad, meg tudtunk olyan dolgokat is beszélni amiket addig nem.

Ővele pedig a 20as évek elrepültek.

Utaztunk rengeteget, világotláttunk, buliztunk, éltünk.

Már a 30as pereg, de nem bánom. Mindenért nagyon hálás vagyok!!!

Neki pedig nem tudom eléggé megköszönni.

Ha még kapunk pár évet együtt, olyan boldogan halok meg, hogy csuda :D

Ő persze legalább 80ig tervez, most pl külföldre megyünk babaprojekt miatt. Lehet ott is maradunk.

Izgalmas vele az élet, nem tudom hol tartanék nélküle.

Ennyi a tündérmesénk :)

Gratulálok #4-es!

Nagyon jó érzés volt olvasni. Remélemilyen boldogok maradtok.

Az írásodhozbis gratulálok! Nagyon szépen fogalmazol.

A párom magas vékony/atletikus, és alacsonyabb és kerekebb vagyok.

Nem, nem volt.

Nekem vannak néha olyan életszakaszaim, amikor az önbizalmam nem az igazi, de ezeket át tudjuk hidalni, mert egymás testét imádjuk.