Mi a helyes ilyen esetben?

A kapcsolat akkor működhet, ha ő is megérti, neked mi a fontos.

Márpedig ha tudtára adtad egyértelműen, hogy több törődésre vágysz, akkor tudnia kell.

Az, hogy érdekli is ez vagy sem, már másik téma.

Én sokáig nem adtam egyértelmű jelét, hogy nekem bizony jóval több érintés, ölelés, meghitt bensőséges beszélgetés kell, hanem csak kerülgettem. Veszekedtem, hogy sose vagyunk együtt, hamar elmegy a hétvége, mindig dolgozunk, vagy én nem vagyok itthon, mikor ő ráér stb. Ezeket szépen a fejéhez vágtam, bántottam, ahelyett, hogy leültem volna vele és kitárom a szívem.

Erre elég sokára jött el az idő.

Egyszer kivett szabit, akkorra mikorra én is, csak én haza akartam utazni a szüleimhez.

Megbeszélte velük is, hogy most ne várjanak, mert 3 napig más program lesz, de majd lemegyünk hozzájuk is.

Elintézte, hogy vigyázzanak a háziállatainkra.

Reggel nem ment melóba, hanem sokáig aludtunk. Csinált reggelit. Mikorra felkeltem lent várt az asztalnál, friss virággal, finomságokkal és egy nyaklánccal amire régóta vágytam.

Azt mondta 3 napig szeretne velem lenni, csak rám figyelni, átbeszélni nyugodtan mindent. Fontos vagyok neki és úgy érzi nem értékelt engem eléggé.

Meg akarja érteni a dühkitöréseim okát, meg hogy miért haragszom rá napokig.

Szerinte keveset kommunikálunk, nehezen nyílok meg, nem vagyok egyértelmű.

Pedig neki mindent elmondhatok.

Nem akar elveszíteni, nem akarja, hogy valaki más tegyen majd boldoggá.

Mondjam el neki, hogy hogyan tudna és akkor változtatni is tud, saját magán.

Tök hülyén éreztem magam, mint egy óvodás.

3 csodás napot töltöttünk sétával, gyertyafényes vacsorákkal, nagy komoly beszélgetésekkel és ő csak hallgatott és hallgatott.

Fordítva is.

Ölelgetett, simogatta a vállam/hátam, bújt, már nem csak ültünk egymás mellett mint 2 barát. Tényleg odafigyelt.

Imádtam.

De tudtam, ha a szabi letelik, visszaállunk a rendes szürke hétköznapokra, minden ugyanolyan lesz.

Szomorú is voltam emiatt. Kérdezte mi a baj, azt mondtam semmi.

Annyit mondott, hogy ezt a szót többet nem fogadja el. Mondjam el mi a baj most ebben a percben.

Mert néma gyereknek.....

Nem akartam. Ő erőltette.

Kinyögtem. Ő tudott változtatni.

Ennyit jelent, hogy nem nyelem le a szavaimat.

Azóta kimondok mindent, mire van igényem, mire nincs, mihez van kedvem, mihez nincs. Mi bánt, mi tesz boldoggá. Mit találtam ki, mivel lephetném meg. Én mivel tudnám őt boldoggá tenni, mit érzek stb.

Nekem is sokat kellett változtatnom persze, hogy ma is együtt legyünk, ráadásul ilyen boldogan, szerelmesen 13 év után.

De ehhez kellett az a mélyrepülés ami kb 6 éve volt.

Ha tényleg szeret és egyértelműen változnia kell érted, megérti és megteszi.

Ha csak legyint és tojik a fejedre, megy minden ugyanígy tovább akkor van egy rossz hírem :(

Üljetek le, nem tudom mióta vagytok együtt, de fontosnak kell lennie a te kívánságaidnak is.

Nem nagy kérések ugyan, de ha a másik félnek fogalma sincs mire célozgatsz, akkor nem őbenne van a hiba.

Ha pedig mint mondtam, tesz rád és a kéréseidre magadról, akkor a hiba szintén benned van, amiért rá pazarlod az idődet, mikor valaki már boldoggá is tehetne.

Nem kioktatás csak amit én tapasztaltam, gondoltam leírom, hátha segít.

35N

Ő 37N