Miért érzem úgy magam 25 évesen is leszbikusként, mint egy gyerek?

Minden barátnőm férjnél van. Sokak már szültek is.

Valahogy mindig én maradok a baráti társaságomban, a gyerek.

Akinek ugyan van kapcsolata, de semmi házasság ugye... Szóval fogom valaha egy szinten érezni magam a barátaimmal?

Minél idősebb vagyok, annál inkább úgy érzem, hogy végülis már 18 évesen is volt kapcsolatom. 19 évesen pedig együtt éltem az akkori párommal.

Akárcsak a többiek akkoriban, persze mindenkinél másképp volt, de mintha én megragadtam volna azon a szinten, amin 18-19 évesen voltunk.

Persze már nem tanulok, hanem dolgozom, de mintha nem lépnék előre. Gondtalan nyaralások szervezése... jaj nekünk ez nem megy így, mi a gyerekekkel megyünk és a családdal... Mondják.

Sokszor úgy érzem magam, mint egy gyerek. Legalábbis, mint egy tini, aki ott megragadt, hogy hétvégente ráérek bulizni esetleg, vagy eszembejut olyan butaság mint, menjünk el nyaralni, akárcsak a régi szép időkben, a csajokkal. De ugye ez már nincs így. Nem is lesz soha.

Megértem, hogy nekik ez másképp megy, hiszen családot alapítottak, a kapcsolatuk is... Nem mondhatják azt egyik napról a másikra, hogy szakítok, hiszen gyerek, és papirok kötik őket össze a párjukkal. Az én nyakamban nincs ennyi felelősség. Ők már egy egészen más szinten vannak, mint én.

Ti tudtok azonosulni a problémámmal?

(Pláne nálam idősebb leszbikusokhoz szól a kérdésem.)