Létezik olyan hogy valaki 29 évesen is küzd önmagával?

Egyik unokatesómról van szó. Egyidősek vagyunk, rólam 2 éve tudja a család szűk része, így ő is. Azóta 2 éve úgy kerül mint ördög a szenteltvizet. Nagyon is toleráns, elfogadó srác, de valamiért köszönni is alig köszön azóta. Pedig előtte majdhogynem legjobb haverok is voltunk nem csak unokatesók. Valahányszor találkozunk mindig olyan arccal néz rám mintha mondani akarna valamit de egyszerűen meghatral mindig és sarkon fordulva távozik. Már feladtam hogy próbáljak vele normális lenni mert mindig mikor megszólítom látom hogy elkezd ideges lenni. Zavart lesz, kikerekednek a szemei, pirosas lesz az arca, izzadni is kezd ahogy láttam legutóbb is. Van barátnője de már a sokadik, és olyan mintha nem érdekelnék a lányok, a barátnő is csak valami mutatós dísznek van ahogy észrevettem. Nem gondolom melegnek, de hogy van bi hajlama az tuti. Szeretnék neki segíteni de az elmúlt 2 évben kB 3 mondatot váltottunk mióta megtudta ő is rólam. Tuti nem homofób vannak meleg ismerősei akiket én is ismerek és szoktak programokat csinálni a többiekkel (heteró lányok fiúk és melegek vegyesen) de engem kerül messziről. Rendkívül xar érzés mikor mondom majdnem legjobb haverok voltunk előtte. Próbáltam beszélni vele erről de mindig lerazott hogy majd megbeszéljük. Ez volt háromszor a 2 év alatt és ez volt az a 3 mondat amit beszéltünk.

Az ismerősei közül is kitörölt Fb-n és Instagramon is.

Nem tudom mikor de szerintem mostanában mert legutóbb pár hete még ismerősök között volt.

Ha esetleg bi (vagy talán meleg) hogy tudnék neki segíteni ha így viselkedik?

Köszönöm előre is.